A koronavírus-járvány megjelenése mindenkit új és váratlan kihívások elé állított, a megváltozott élethelyzethez kinek így, kinek úgy sikerült alkalmazkodnia. A korlátozási szabályok fokozatos bevezetése különösen nagy terhet rótt az "átlagemberekre" is. Az idősek ellátására, védelmére különös figyelem hárult, miközben más okból, de mégis hasonló nehézségekkel küzdőkről szinte alig lehetett hallani. Mi a helyzet velünk, mozgássérültekkel? Milyen nehézségekkel találtuk szembe magunkat és milyen hatással volt ez a mindennapjainkra? Többek között ezekre a felmerült kérdésekre kerestük a választ az Önállóan lakni - Közösségben élni csoport tagjaival összeállított kérdőívünkben.

Kérdőívünk célcsoportja kizárólag a mozgássérült emberek köre volt, összesen 111-en töltötték ki és szinte minden korosztályból kaptunk értékelhető válaszokat. A legfiatalabb kitöltő egy 11 éves érintett volt, aki édesanyja segítségével adott választ a kérdéseinkre. A legidősebb kitöltőnk 77 éves volt. A nők és férfiak 72:39 arányban jelentek meg.
A kitöltők elenyésző száma él intézményben, ami többek között annak köszönhető, hogy ehhez az érintetti körhöz alig jut el a csoportunk. Azok mellett, akik családtagjukkal vagy segítőjükkel élnek, további két nagy csoport is megjelenik: az egyedül, illetve a szintén segítségre szoruló felnőttel (feltehetően szülőkkel) egy háztartásban élők csoportja.

A kijárási korlátozás ideje alatt 60-an (közel a kitöltők fele) továbbra is megkapták a számukra szükséges segítséget, 20-an nyilatkoztak úgy, hogy korábban sem volt szükségük segítségre, több mint 20-an egyáltalán nem kaptak segítséget, és 3 embernek a lakóhelyét ideiglenesen meg kellett változtatnia ahhoz, hogy segítséget kapjon. Nyolc olyan Budapesten élő kitöltőnk volt, akik kérték tőlünk a településük szerint területileg illetékes önkormányzatok, illetve civil szervezetek elérhetőségeit problémáik megoldásához. A tőlünk segítséget kérők többsége (20 fő) vidéken él. Megyeszékhelyeken például: Pécs, Szolnok, Tatabánya, Székesfehérvár, stb. és egyéb településeken: Táp község, Jásd, Diósd, Bácsalmás, Dunaharaszti, stb. Három (Fót, Székesfehérvár, Budapest/2. kerület) olyan kitöltőnk volt, aki intézményben él, közülük ketten kérték tőlünk, hogy adjunk információt arról, hogy hol kaphatják meg a számukra szükséges segítséget (Székesfehérvár, Budapest). Az ő esetükben fontosnak tartottuk a megfelelő tájékoztatást megadni arról, hogy “mivel intézményben élnek, elsősorban az intézmény köteles a segítségnyújtásra”. Természetesen, nekik is adtunk meg más hivatali információkat is, azzal a kikötéssel, hogy “abban az esetben keresse csak az önkormányzati vagy civil szerveket, ha az intézmény illetékeseitől nem kaphatja meg a kért segítséget”. Huszonkét olyan személy töltötte ki a kérdőívünket, aki egyedül él, közülük 7-en kértek tőlünk hivatali elérhetőségeket.

Hogy hányan voltak olyanok, akik azért nem kértek - és ezáltal nem kaptak - segítséget, mert teljesen önellátó módon élnek, arról külön kérdést nem tettünk fel, így erről nem kaptunk pontos adatot.

Korlátozó intézkedések- ingadozó segítségnyújtás

Mivel az önkormányzatok elsősorban az idősebb korosztályra fókuszáltak, mint ellátandó csoport, így a legtöbb településen külön fizikális kontaktot igénylő  segítségnyújtást -mint olyat-, nem is ajánlottak fel. Így többnyire a bevásárlásra, gyógyszeríratásra korlátozódott az egyébként tovább is bővíthető skála, amiből ezáltal sokan kiszorultak.

Természetesen találkoztunk kivételekkel is. Alább néhány jó példa olvasható, hiszen volt, ahol a fogyatékossággal élőkre is külön figyelmet fordítottak (pl: 4. kerület, Budapest, Pápa) a járványhelyzet idején, mások inkább a lelki és jogi segítségnyújtásra fektettek nagyobb hangsúlyt.

Kedves Újpesti Lakosok!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megküldött „az új koronavírusjárvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására” szóló Intézkedési terv miatt keresem meg Önöket és ösztönzöm ismételt összefogásra.

Az idősek mellett a fogyatékos emberek is az új koronavírus által veszélyeztetett körbe tartoznak.

A krízis időszak miatt Önkormányzatunk létrehozott egy kríziscsapatot, amelynek segítségével a Munkatársaink a bejelentők hívásait fogadják, feldolgozzák és a szükséges intézkedéseket elindítják. A kríziscsapat heti egyszeri bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, csekkbefizetésben és a melegételhez jutás megszervezésében tud segíteni. Amennyiben Ön, az ismeretségében élő személy vagy család segítségre szorul, jelezheti.

A 10. kerület/Kőbánya honlapján, az Elérhetőségeink menüpont alatt rögtön feltűnik piros háttérrel kiemelve egy oszlop, amiben a fontos információk érhetőek el. Úgymint: lelki segítségnyújtás/ingyenes jogi segítségnyújtás/segítség időseknek veszélyeztetetteknek. - Az önkormányzat önkéntesek bevonásával segít.

Pápán az alábbi felhívást tették közzé:

FELHÍVÁS otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására

Tájékoztatom Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Intézkedési tervet adott ki az új koronavírus-járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatásával kapcsolatban.

Fentiek szerint az Önkormányzat biztosítja az ellátásukhoz szükséges segítséget azoknak a fogyatékos személyeknek, akik otthonukban élnek, hozzátartozójuk segítségét nem tudják igénybe venni, és ilyen jellegű igényüket bejelentik.

Kérem azon személyeket is, akik tudomással bírnak otthonukban élő, segítségre szoruló fogyatékos személyről, jelezzék ezt.

Láthatjuk, hogy szerencsére voltak olyan vidéki települések, és budapesti kerületek is, ahol felismerték, hogy a járványhelyzet, a pillanatnyi fizikai korlátozáson túl, más, hosszabb távon is megmaradó, hátrányt okozó következményekkel is járhat.

A meghozott intézkedések bevezetése miatt, korlátozottan lehetett hozzáférni olyan alapvető szolgáltatásokhoz is, amikre korábban nem, vagy kevésbé volt jellemző a nehézkesség.
Kilenc kitöltő nyilatkozott úgy, hogy a járvány megállítását segítő intézkedések miatt, nem tudott hozzájutni például a számára szükséges segítséghez. A segítőszolgálatok megnövekedett leterheltsége miatt akadtak, akiknek már nem jutott segítség ebben az időszakban, így nekik máshogy kellett megoldaniuk problémájukat. Voltak, akik előzetesen nemleges választ adtak a kérdésre, miszerint szükségük lenne -e a jelenlegi helyzetben segítségre, de válaszoltak a segítség hogyanjára vonatkozóan, így válaszuk irrelevánsnak bizonyult, ha a kérdőív pontos kérdéseit vesszük alapul ebben a kérdéskörben. Mindenképp elgondolkodtató a mégis részletező felsorolásuk arról, hogy miben kérnek segítséget. Meglepő eredmény, hogy 9-en egyáltalán nem kívántak nyilatkozni arról, hogy miért nem kaptak segítséget, így ez a kérdés megválaszolatlan maradt számunkra az ő esetükben.

A kérdőív kitöltőinek többségénél nem változott a segítségigény a járványt megelőző időszakhoz képest, akiknél viszont igen, ott többnyire a bevásárlás, ügyintézés vagy az orvosi ellátás akadozása jelentett többletkihívást.

Változó viszonyok-fokozódó létbizonytalanság

A következő fókuszpontban a jövedelmek és munkaviszony alakulása állt. A kérdőív kitöltői közül 40 embernek nem volt munkaviszonyból származó jövedelme már a járványidőszakot megelőzően sem.  A legtöbb érintett (a válaszadók 37,8 %-a, 42 fő) tudta a munkáját home office-ban végezni tovább. A válaszadók közül 5 embernek nem volt lehetősége erre, ők minden nap vagy ritkított munkarendben bejártak a munkahelyükre dolgozni. Tizenheten nem szerettek volna nyilatkozni arról, hogy hogyan jutnak jövedelemhez. Három embernek felmondtak, és 2-2 embert szabadságra küldtek vagy betegállományban volt.

A kitöltők közül 39-en egyáltalán nem kértek segítséget (ők feltehetően családdal egy háztartásban élők, vagy önellátóak). 12-en csak fizikai segítségre szorultak, 11-en pedig anyagi segítségnyújtást igényeltek. Mindezek mellett a lelki támogatás leginkább a családdal vagy segítővel élő nők körében merült fel igényként, illetve az információk pontosítása is sokak számára szükséges tényező volt.

COVID-19 tapasztalatok személyesen is

Fontosnak tartottuk, hogy kérdőívünket online kitöltők közül néhányuktól személyesebb, kötetlenebb formában is értesüljünk az őket konkrétan érintő változásokról. Azokkal, akik tapasztalataik megosztására vállalkoztak, online formában mélyebb, személyes interjút is készítettek csoportunk tagjai. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány válasz olvasható.

Ebből derült ki számunkra, hogy az általunk személyesen megkérdezett nyolc főből öten családdal élnek együtt. 

Családdal mennyire tudod tartani a kapcsolatot?

„Egy helyen lakunk, egy nagy házban, mindenkinek külön házrésze van, tehát nincs semmi probléma.”

Hatan pozitív és negatív hatásait is érzékelték a járványnak, míg ketten csak pozitívumokat említettek. Több ember egybehangzó véleménye, hogy több időt tudott családtagjaival tölteni főként a home-school és home-office miatt, valamint a hobbira is több idő jutott. Negatívumként a személyes találkozások híján, a minőségi időtöltés nyomasztóan érezhető visszaszorulását említették.

Mennyire befolyásolta a társasági életedet a járvány?

„ Befolyásolta, mert jobb a személyes találkozás, de kitaláltam azt, hogy  online találkoztunk minden héten 1x. Meg a vásárlás. A bevásárlást a Kolping Alapítvány szervezte meg. Egy héten 1x bevásárolt nekem.”

A lányodnak a társasági életét, meg a magántanulást mennyire befolyásolta a koronavírus?

„Nem mentünk heti kétszer a suliba, ami számomra nem volt nagy gond. Ugyanúgy itthon tanultunk. Mi  igazából a suliba csak szocializálódni járunk be. Tőlem nem fogsz most olyat hallani a koronavírussal kapcsolatban, hogy rossz volt, mert nekem nagyon jó volt, hogy itthon lehettünk. Itthon volt a másik két gyerekem is, itthonról dolgozott a férjem. Végre többet együtt volt a család. Sokkal jobb volt ilyen szempontból nekem.”

Külön kérdeztünk környezeti tapasztalatokról is. Négyen beszámoltak hozzátartozójuk jövedelemkieséséről is, ami negatív hatást gyakorolt az érintettekre. A másik legtöbbet említett tény a teljes online átállás volt, munkahelyen, egyetemeken, és alapiskolában egyaránt. Azonban mint mindenhol, itt is akadt, aki épp ezt élte meg könnyebbségként , hogy egyáltalán nem kellett bejárni a munkahelyre.

A szervezet tevékenységét teljes körűen el tudtátok látni (azt mondtad h az egyetemen dolgozol)?

„Igen. Hát a lányok azok bejártak a szolgálathoz 1 héten 2x, 3x, megnézni a postát, meg amit ki kellett nyomtatni a hallgatóknak azt kinyomtatták. Meg amiket kellett intézni azt elintézték, utána mentek haza.. Nem volt személyes kontaktus közöttük, mindig csak 1-1 ember ment be. Nekem nem kellett, mert a postát nem tudtam volna intézni, megnézni, mert a posta olyan magasan volt h nem tudtam volna elérni. És akkor igy azt mondták, h én ne menjek be.”

Vidék vs. város a koronavírus járvány idején

Személyes interjúalanyaink közül egy kivétellel mindenki Pest megyei településen él.
Azonban vizsgáltuk azt is, volt -e érzékelhető különbség a segítségnyújtás, tájékoztatás szerint a vidéken illetve a nagyvárosban és környékén élő mozgássérült személyek körében.
Budapesten a különféle kerületek között is érzékelhető volt már a honlapon közzétett hírek nyomán is, hogy kik azok, akik a mozgássérültekre is kiterjesztették az idősek életvitelének megkönnyítésére szolgáló szociális alapszolgáltatásaik körét. Van ahol pirosan kiemelték a fontos elérhetőségeket, információkat, míg máshol egyáltalán meg sem jelenítették ezeket a honlapon.
Ugyanez volt jellemző a vidéki településekre is. Minden önkormányzat másképp, máshogy nyújtott segítséget a nehéz időszakban. Ehhez az érintetteknek tájékozódniuk kellett, hol, kitől és hogyan kérhetnek segítséget.

Úgy gondoljuk, hogy az itt leírt információk hasznosak lehetnek egy esetleges második hullám bekövetkeztekor -reméljük használatukra nem lesz szükség-,  mégis, enélkül is elgondolkoztathatják az olvasóinkat.

Csoporttagunk Tóth Tünde írását olvashatjátok annak a beszélgetésnek a kapcsán, aminek a témája a kisebbségi csoportok lakhatási helyzete volt. Itt Tünde csoportunk képviseletében a mozgássérült emberek lakhatási helyzetéről beszélt.

"Vedd vissza a jövődet I.

A Budapest Pride szervezete idén a Pride hetén egy Pride Academy elnevezésű programsorozatot szervezett, ahol minden nap más társadalmi kérdésekkel kapcsolatos program kerül terítékre.

Kedd este (augusztus 18) arról beszélgettünk, hogy hogyan érinti a különböző kisebbségi csoportokat a lakhatási válság.

Az eseményen Balogh Fruzsi rendszerszíntű roma ügyekért felelős  közösségszervező, és Tuza Tobi transznemű nembináris aktivista, a Budapest Pride projektkoordinátora mellett az Önállóan lakni -Közösségben élni csoportot én képviseltem. A beszélgetésvezető moderátor Fehér Tibor volt, az A Város Mindenkié csoport részéről.

Kerekesszékes mozgássérültként mindenekelőtt ejtenék pár szót a helyszínről. A B32 Galéria és Kultúrtér  a Bartók Béla úton található akadálymentes busszal, villamossal és metróval jól megközelíthető. A bejárat akadálymentes, az előadóteremnél azonban van két alacsony lépcső, amit a szervezők ezúttal rámpával hidaltak át.

Az eredeti elképzelés szerint a beszélgetés résztvevői a színpadon ültek volna, de az elektromos kerekesszékem miatt végül a színpad elé pakoltuk a székeket. Utólag azt gondolom, hogy ez demokratikusabbá is tette az eseményt.

A bemutatkozásokat követően Tibor tartott egy rövid ismertetőt az AVM lakhatással kapcsolatos kampányairól, és a lakhatással kapcsolatos problémákról.

Megtudtuk, hogy a hajléktalanság -amivel talán már mindenki találkozott valamilyen formában-, csak a jéghegy csúcsa, és azt is, hogy rengeteg ember él úgynevezett lakhatási szegénységben. Ide azok az emberek tartoznak, akiknek a jövedelmük jelentős része a lakhatási kiadásokra megy el, vagy például azok, akik télen nem tudják rendesen kifűteni a lakásukat. Az AVM azért folytat kampányokat, hogy a lakhatás legyen alapjog, hogy az önkormányzati lakásokat a rászorulók kapják és hogy a megszüntetett lakásfenntartási és rezsitámogatás kerüljön ismét bevezetésre.

Ezt követően a résztvevők saját lakhatási problémájukról beszéltek.

Mindhárom résztvevő megemlítette valamiként, hogy amikor másoktól, önkormányzattól vagy iskolaigazgatóktól, lakásügyi előadóktól próbáltak segítséget kérni, akkor a legteljesebb közönnyel és cinizmussal találkoztak.

Fruzsi elmondta, hogy ő a saját gyermekkori élményeit felhasználva tudott segíteni egy családnak, akik egy 3500 ft-os díjhátralék miatt azzal szembesültek, hogy az önkormányzat nem akarja a bérleti szerződésüket meghosszabbítani.

Tobi és én is beszéltünk arról, hogy jó, ha van az ember előtt olyan példa, aki érintettként maga is ugyanezen problémákkal küzd.

Beszéltünk arról is, ki hogyan képzelné el a lakhatási probléma megoldását. Ebben a kérdésben arra jutottunk, hogy fontos lenne a lakhatást alapjognak tekinteni, továbbá hogy nem elég a bérlakások építése, biztosítani is kell, hogy azokat ténylegesen a rászorulók kapják meg. Szükség lenne arra is, hogy a korábban meglévő lakhatási támogatásokat ismételten bevezessék, hogy az átmenetileg nehéz helyzetbe kerülő családok, ne veszítsék el a lakhatásukat.

A beszélgetés során a nézők is kérdeztek, illetve meséltek saját lakhatással kapcsolatos problémájukról. Kérdésként felmerült az is, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a lakhatási problémákkal való foglalkozás „szexibb” legyen. Itt sok minden szóba került, onnan kezdve, hogy tudatosítani kellene az emberekben azt, hogy legalább egyszer az életében a lakhatási válságot mindenki a saját bőrén is megérzi, a tájékoztatás, érzékenyítés szükségességén át, a civil munka „menőségének” jó hangulatúságának bemutatásáig.

A beszélgetés kellemes hangulatú volt, a közönség is aktívan részt vett benne, így, amikor az idő lejárt, nem befejeztük a beszélgetést, csak abbahagytuk.

A beszélgetésről készült felvétel megtekinthető  a facebookon.

Akiknek maguknak is lenne mondanivalójuk a kérdésben és/vagy szívesen tennének a helyzet javításáért illetve kíváncsiak arra, hogy sorstársaik miként oldják meg problémáikat, keressék az Önnálóan lakni-Közösségben élni csoportot illetve az A Város Mindenkié csoportot.

 

Csoportunk két tagja is vállalta, hogy beszámolót ír az idei, rendhagyó RCM-együttlét eseményéről.

Hruskó Erika Írása

6. Rehab Critical Mass

A hatodik Rehab Critical Mass idején különleges állapotok uralkodtak szerte a világban.

A Rehab Critical Mass-nak pont az volt az eredeti filozófiája, hogy mutassuk meg magunkat, igen is, mi is képviselünk nem kevés tömeget. Ezt minden évben egy felvonulással adtuk tudtára a magyar társadalomnak és a döntéshozóknak. A szervezés el is érte célját, évről-évre egyre többen, tavaly becslések szerint 4-5 ezer ember vonult az utcára. Évente egyszer, ha másért nem, mert lezárják miattunk a Lánchidat, észrevesznek minket az úgymond egészséges társaink.

• 
• 
• 
• 

Eleinte saját magam nevében vonultam,  mióta az Önállóan lakni - Közösségben élni érdekvédelmi csoport tagja vagyok, a csoportban dolgozó társaimmal tesszük mindezt. Idén sem volt másként. Azonban idén, a bevezetőben írt különleges állapotok miatt, különleges módon történt. Nem vonultunk az utcára, nem zárták le miattunk a Lánchidat. Mégis felhívtuk magunkra a figyelmet.

Online történtek az események. Mindenki tanulja az új technikákat. Ezen új technikák elsajátítása közben sok ismert embert is elértünk és sok önzetlen felajánlást, mert a technikai hátteret bizony segítséggel lehetett megvalósítani.

A sok üzenetet, amelyet érintett, nem érintett, író, zenész, költő, politikus juttatott el, először összevágva nézhettük meg. Ez után pedig úgynevezett Zoom-szobákban lehetett beszélgetni a különböző szervezetek képviselőjével. Így két társammal, Garai Nórival és Turi Zsuzsival vártuk izgatottan a hozzánk betérőket, és beszélgetni vágyókat. A technikai háttér biztosításában nagyon jó partnereket kaptunk, így nekünk csak valóban a betérőkre kellett koncentrálni.

A beszélgetős szoba kétszáz fő egyszerre való jelenlétét is képes lehetővé tenni. Mikor megtudtam ezt a dolgot, kicsit izgultam, bár tartottunk már különböző rendezvényeket. Ezek a rendezvények: kerekasztal-megbeszélések, díjkiosztó gála, kutatási eredmények bemutatása voltak például, ahol csak pár ember beszélt, beszélgetett. Itt viszont igen nagy létszámú beszélgetőpartner jelenlétére is lehetett készülni, akik szóban és írásban is bekapcsolódhattak. Izgultam, hogy mindenkit meg tudjunk hallgatni, tudjunk válaszolni, több beszélgető partner esetén, nehogy káoszba forduljon.

A betérők páran voltak, családias hangulatban beszélgettünk. Elmondtuk mivel foglalkozunk, ki hogy él önállóan, megvitattuk kinek mit jelent az önálló élet. Egy újabb lehetőséget ismertünk meg, próbáltunk ki, hogy minél több társunkat elérjünk, meg tudjunk szólítani.

Még ezzel az online térben megtartott eseménnyel is 4500 megtekintést ért el a fő üzenet.

A szobánk beharangozója azóta is fenn van és fenn is marad a Rehab Critical Mass facebook és youtube oldalán, amely tovább növeli csoportunk láthatóságát.

Érdekes kezdeményezés volt, jó volt részese lenni valami újnak, ahol képviselhettük csoportunkat.

Turi Zsuzsi Írása

6. RCM Critical Mass

Az RCM-Rehab Critical Mass eredetileg egy felvonulás, a célja, hogy az érintettek és mindazok, akik őket támogatják, és a céljaikkal egyetértenek, együtt vonulva hívják fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunk érdeke egy befogadó/elfogadó/egymást támogató tagokból álló társadalom, és az ehhez igazodó fizikai környezet kialakítása, és hogy mindezeknek a megvalósulásáig még van mit tenni.

Idén a koronavírus-járvány miatt a #maradjotthon jegyében az RCM rendezvénye online valósult meg.

Még az esemény előtt hárman: Garai Nóri, Hruskó Erika és én, Turi Zsuzsi –mindenki a saját otthonában-, mondtunk néhány mondatot arról, hogy kik vagyunk, mivel foglalkozunk, és mi várható az eseményen.  Ebből egy videó készült, ami az RCM facebook-oldalán hirdette a szobánkat az érdeklődők számára.

Felkértek minket egy reklámspot elkészítésére is, ezzel a Tilos Rádió hirdette, hogy ott leszünk az RCM-en, és várunk mindenkit szeretettel.

Az esemény 3 órás volt. Az elején az addig beérkező üzenetekből lehetett megnézni egy 40 perces válogatást, majd 2 órában érintettekből álló csoportok szobáiban lehetett beszélgetni.

Készítettem egy néhány diát tartalmazó ppt-t is, és amikor csak mi -a csoport tagjai- voltunk a szobában (időnként ilyen is megtörtént), akkor a dia alapján magunkat szórakoztatva idéztem fel eddigi tevékenységünk érdekesebb eseményeit, hogy amikor valaki becsenget hozzánk a szó valódi értelmében is, hiszen a Zoom csengetéssel jelezte hogy vendégünk érkezik – akkor ne egy bizonytalanul várakozó csendet tapasztaljon belőlünk az első pillanatban. Nóri volt a vendégfogadónk, ő köszöntötte az érkezőket, és ő olvasta be az üzenetben érkező üdvözléseket, kérdéseket is.

A Rehab Critical Mass-on való részvétel keretében azt vállaltuk a Önállóan lakni- közösségben élni  résztvevő tagjaiként, hogy beszélgetünk mozgássérült érintettekkel, nehézségekről és azok megoldási lehetőségeiről. Leginkább lakhatási történetekről, önállósodásról, továbbtanuláshoz és háztartásvezetés akadálymentesítéséhez való hozzáállásról és praktikus megoldási lehetőségekről esett szó. 

Volt, akit ismertünk a hozzánk ellátogatók között és volt, akit nem… Edina konkrét probléma megoldásában kérte a véleményünket, mint konduktor. Volt, aki csak benézett a szó legszorosabb értelmében. Volt, aki vállalta az arcát és volt, aki nem….Júlia, aki összetévesztett minket egy másik szervezet tagjaival és ezért nézett be hozzánk, maga is érintett, és amikor rájött, hogy mi egy másik csoport tagjai vagyunk, nem bánta, ott maradt velünk, beszélgettünk, önálló életről és mindenről, ami érdekelte az akkor ott lévőket. Amikor elköszönt tőlünk, azt mondta, bár más emberek vagyunk, mint amilyennek hitt minket,  örül, hogy beszélhetett velünk és minden jót kíván.

Nem említek meg mindenkit névszerint, de szerintem minden résztvevőnk személyes történetét érdemes volt meghallgatni.

Megismertük Ádámot, aki nagyon közvetlen és kedves volt, és köszönjük, hogy az ő segítségével ebben a 2 órában a Zoom használatával mi is részt vehettünk ebben a különleges RCM-eseményben.

Reméljük, hogy mindazok a média-anyagok, amiket elkészítettünk, utólag is viszik a hírünket, ahogy azok is, akik az eseményen beszélgettek velünk.

Tudomásunk szerint arról, hogy hány mozgássérült ember él ma Magyarországon, csak hozzávetőleges adatokat találhatunk. Kutatásunk arra is rávilágított, hogy fizikai korlátaikból és életkörülményeikből adódóan jelentős részünk alig, vagy egyáltalán nem látható a társadalom számára. Problémáink, az önálló életvitelt akadályozó tényezők pedig még kevésbé.

A koronavírus járvány minden ember életében - többek közt a miénkben is - sok nehézséget okoz, (pl. mert a támogatószolgálatok személyi segítőit átcsoportosítják idősek segítésére), így talán nem csak számunkra kérdés, hogyan élnek ebben a helyzetben sorstársaink. Ennek igyekszünk utánajárni a következő kérdőívben. Köszönjük, ha mozgássérültként kitöltöd az itt található kérdőívünket!

"Sínen vagyunk"-fórum a vasúti közlekedés akadálymentességéről

Mérce

Kossuth Rádió

M1 Híradó-videó

ZetaPress

"Együtt könnyebb"-bemutató és díjátadó

ZetaPress

Képesek Vagyunk Magazin 

Az ellátási szükséglet kérdőívünk rövid összefoglalóját már olvashattátok, amit ebben a bejegyzésben ismét elolvashattok, majd lentebb megtalálhatjátok a prezentáció anyagát és egy hosszabb írásos elemzést is letölthető formátumban.

Jó olvasgatást kívánok hozzá!

"Az érintettek körében végzett igényfelmérés legfontosabb eredményeit Hruskó Erika, a csoport érintett tagja ismertette, aki előadásában kiemelte, különösen fontos, hogy vidéki válaszadók véleménye is megjelenik a kutatásban, hiszen Budapesttől távolodva a különböző támogató szolgáltatások még kevésbé elérhetőek, mint a fővárosban. A személyi segítésre való igény időbeliségét tekintve egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi, hétköznap 8-tól 16 óráig terjedő idősáv nem elegendő arra, hogy lefedje az érintettek valós igényeit, hiszen nekik a hét minden napján szükségük van segítségre, aminek jelentős részét ma családtagjaik, barátaik, vagy önkéntesek kell, hogy biztosítsák számukra. Az is kiderült az előadásból, hogy a kutatásban résztvevők közül sokaknak olyan feladatokban is szüksége lenne segítségre, ami jelenleg nem tartozik a személyi segítők feladatkörébe (pl. lakás rendben tartása), ez is azt mutatja, hogy a mostaninál rugalmasabb rendszerre lenne szükség. A felmérés kitér arra is, hogy mi az oka annak, hogy azok, akiknek szüksége lenne személyi segítésre, gyakran mégsem tudják azt igénybe venni. Az eredmények azt mutatják, hogy az érintettek közel negyedét (22.9%) anyagi lehetőségei akadályozzák, továbbá összesen a válaszadók közel 30%-a számára a rendszer működése okoz valamilyen problémát, a fentebb említett okokon túl- segítő munkaideje, a segítségnyújtási kategóriák rugalmatlansága-, megjelenik a támogatószolgálat kapacitáshiánya is. Hruskó Erika hangsúlyozta, hogy a rendszerszintű problémák jelentős részét magyarázza az a komoly forráskivonás, mellyel a támogatószolgálatoknak szembe kellett nézniük a közelmúltban: míg 2008-ban 8 milliárd forint állami támogatás állt rendelkezésükre, 2017-ben már csak 3 milliárd forintból gazdálkodhattak a szolgáltatók. Az online kérdőívet kitöltők több, mint háromnegyede (76,3%) nyilatkozott úgy, hogy életét pozitívan befolyásolná a 24 órás támogatószolgálat rendszerének bevezetése, amit a szervezők is egyértelmű javaslatként fogalmaztak meg."

>> Ellátási szükséglet kutatás (szakmai anyag - pdf)

>> Támogatószolgálatokkal kapcsolatos kutatási eredmények (pptx prezentáció)

Mint előző blogbejegyzésünkből már értesülhettek a kedves olvasók, az "Együtt könnyebb - segítők és segítettek közös világa" címmel meghirdetett irodalmi pályázatunk a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott (mintegy 50 pályázó részvételével), és az igen színvonalas pályaműveket egy emlékezetes este keretében méltatta és jutalmazta a pályázat főszervezője, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport.

Az alkalom ünnepélyességéhez külön hozzájárult a sok lelkes közreműködő: ezúton köszönjük a segítséget fotósainknak, a jeltolmácsnak, és mindazoknak, akik felajánlásaikkal segítették, hogy méltó díjazásban részesítsük a legjobbnak ítélt alkotásokat. Köszönet az IT-Man Kft-nek, Paulik Fecó festőművésznek, és csoportunk több tagjának, továbbá Szurovecz Kittinek, aki a felajánlott jutalomkönyvek mellett zsűritagként is segítette munkánkat.

Most pedig következzen a díjátadó előtt elmondott köszöntőbeszéd szerkesztett változata, melyet Kocsis Nikol, a pályázat ötletgazdája írt és mondott el. Az ő szavainál jobban aligha foglalható össze, miért is volt olyan fontos ez az esemény, és mindazok az alkotások, amelyek létrejöttek.

Sok szeretettel köszöntök mindenkit ezen a szép estén,
Köszöntöm a tisztelt zsűritagokat, meghívott színészvendégeinket, akik vállalták, hogy felolvassák a műveket és végül de nem utolsó sorban köszöntök minden pályázót, kísérőiket és minden érdeklődőt.

Mikor elkezdtem magamnak felírni ezeket a gondolatokat, megkérdeztem magamban:
Milyen a jó segítség?
A jó segítség akkor jön, amikor szükséges, és segít egy adott probléma megoldásában, vagy a következő lépés megtételében.
De nevezhetjük lehetőségnek is, ami mindig ott van, ha az ember kéri és él vele.

Ebből következően milyen a jó segítő?
Mindig törekszik rá, hogy segítsen, figyelembe veszi a segítségkérőt, és nem úgy segít, ahogy ő gondolja jónak. Mindig elérhető- lehetőség a másik számára.
És mielőtt bárki megkérdőjelezné magában, hogy jó segítő -e, elárulok egy titkot: Mindenki segítő. Hiszen azért vagyunk ezen a világon, hogy segítsük egymást.

Az Önállóan Lakni közösségben élni kutatócsoportként indult, majd az évek alatt érdekképviseleti csoporttá vált. Olyan emberek a tagjai, akik maguk is segítségre szorulnak a mindennapok során.

Épp ezért is tudják hitelesen képviselni sorstársaikat, és példájukkal segítséget adni azoknak, akik valahol elakadtak a saját életükben, vagy nem találják az útjukat, emiatt pedig beletörődtek, hogy nem lehet jobb.

A TASZ-szal közös szervezésben Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal kiállítás kapcsán workshopot indítottak, hogy felmérjék, milyen szükségletek vannak, hogyan lehetne a személyi segítés égető problémáját megoldani.

Egy ilyen workshop alkalmával fogalmazódott meg bennem egy irodalmi pályázat ötlete.
Hiszek a személyes történetek erejében és abban, hogy együtt könnyebb.
Sokan, sokfélék vagyunk, mégis ha keresnénk, sok közös pontot találnánk.
Rájönnénk talán arra is, hogy kinek ilyen, kinek olyan segítségre van szüksége. Van, aki képes önálló életre a sérültsége ellenére, ki tudja fejezni igényeit, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lenne szüksége semmilyen segítségre a mindennapok során. Legfeljebb nem tud hová fordulni.

S ha már itt tartunk, vajon hányan vannak olyanok, akik csak azért nem tudnak kimozdulni a lakásukból, vagy azért szorulnak be egy gondozó otthonba, mert nincs elérhető segítség számukra?

A jelenleg működő személyi segítői rendszerben a segítők munkaideje reggel 8-tól délután 4 óráig terjed.
Tehát aki ezt a szolgáltatást szeretné igénybevenni, annak ezzel kell számolnia. 4 óra után már máshonnan kell segítséget kérnie, ismerősi körből, és vagy talál olyat, akit elérhető, vagy nem és akkor várnia kell a következő nap reggeléig.
Pedig a köztes idő alatt rengeteg dolog történhet. 16:05-kor, de még este 10-kor is történhet baleset. Leesik a földre egy üdítősüveg kupakja, vagy épp kiömlik a kávé egy rossz mozdulat következtében. Vagy ami a legrosszabb, nem sikerül felállni, átülni egyik helyről a másikra. Kész is a baj. És nincs aki segítsen.
Épp ezért lenne fontos egy olyan segítői rendszer kiépítése, ami nemcsak reggel 8 és délután 4 között elérhető. Hanem a nap 24 órájában. Mert az élet nemcsak 8 óra/nap. Az élet 24 óra/nap. És minél több dologgal sikerül megtölteni, annál teljesebb lehet. Igen, egy látássérültnek, és igen, egy kerekesszékesnek is. Annyira szép a világ, annyi jó dolog van benne és csak azért nem tapasztalható meg sokaknak mert nincs megfelelő segítség, amivel elérhetik, illetve folyton akadályokba ütköznek?
Elgondolkodtató.

Épp ezekre a kérdésekre is igyekeztünk választ találni az Együtt könnyebb irodalmi pályázatunkkal is.
Olyan történeteket vártunk, amiben megtörtént, vagy “jó lenne, ha így történne” eseményeket oszthattak meg velünk a pályázók versben vagy prózai formában. A pályázat fővédnökségét Lackfi János, író, költő, műfordító vállalta, aki sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem tud most jelen lenni.

 Fotó: Mester Ákos

Az Önállóan lakni-közösségben élni csoport 2019. december 16-án „Együtt könnyebb” címmel szervezett rendezvényt a Premier Kultcaféban. Az eseménynek fókuszában a támogató szolgálatok, illetve a személyi segítés témaköre állt, melyet több szemszögből is körüljártak a szervezők az este folyamán. A program első részében bemutatták az érintettek körében készült kérdőíves kutatásuk eredményeit, kitérve a rendszerszintű problémákra, valamint a megoldási javaslatokra is, az esemény második felében pedig az „Együtt könnyebb - segítők és segítettek közös világa” irodalmi pályázat díjátadójára került sor.

Fotó: Mester Ákos

Az érintettek körében végzett igényfelmérés legfontosabb eredményeit Hruskó Erika, a csoport érintett tagja ismertette, aki előadásában kiemelte, különösen fontos, hogy vidéki válaszadók véleménye is megjelenik a kutatásban, hiszen Budapesttől távolodva a különböző támogató szolgáltatások még kevésbé elérhetőek, mint a fővárosban. A személyi segítésre való igény időbeliségét tekintve egyértelműen látszik, hogy a jelenlegi, hétköznap 8-tól 16 óráig terjedő idősáv nem elegendő arra, hogy lefedje az érintettek valós igényeit, hiszen nekik a hét minden napján szükségük van segítségre, aminek jelentős részét ma családtagjaik, barátaik, vagy önkéntesek kell, hogy biztosítsák számukra. Az is kiderült az előadásból, hogy a kutatásban résztvevők közül sokaknak olyan feladatokban is szüksége lenne segítségre, ami jelenleg nem tartozik a személyi segítők feladatkörébe (pl. lakás rendben tartása), ez is azt mutatja, hogy a mostaninál rugalmasabb rendszerre lenne szükség. A felmérés kitér arra is, hogy mi az oka annak, hogy azok, akiknek szüksége lenne személyi segítésre, gyakran mégsem tudják azt igénybe venni. Az eredmények azt mutatják, hogy az érintettek közel negyedét (22.9%) anyagi lehetőségei akadályozzák, továbbá összesen a válaszadók közel 30%-a számára a rendszer működése okoz valamilyen problémát, a fentebb említett okokon túl- segítő munkaideje, a segítségnyújtási kategóriák rugalmatlansága-, megjelenik a támogatószolgálat kapacitáshiánya is. Hruskó Erika hangsúlyozta, hogy a rendszerszintű problémák jelentős részét magyarázza az a komoly forráskivonás, mellyel a támogatószolgálatoknak szembe kellett nézniük a közelmúltban: míg 2008-ban 8 milliárd forint állami támogatás állt rendelkezésükre, 2017-ben már csak 3 milliárd forintból gazdálkodhattak a szolgáltatók. Az online kérdőívet kitöltők több, mint háromnegyede (76,3%) nyilatkozott úgy, hogy életét pozitívan befolyásolná a 24 órás támogatószolgálat rendszerének bevezetése, amit a szervezők is egyértelmű javaslatként fogalmaztak meg.

A rendezvény második felében került sor az „ Együtt könnyebb- segítők és segítettek közös világa” irodalmi pályázat díjátadójára, Kocsis Nikolett, a pályázat megálmodójának vezetésével. Nikolett megnyitóbeszédének szerkesztett változata itt olvasható .A pályázat célja az volt, hogy szélesebb társadalmi réteghez is eljusson a személyi segítés témája.

A beérkezett több, mint 50 művet előzsűrizés után háromtagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagja. A vers- és a próza kategória első 3 helyezettje, valamint egy különdíjas részesült nyereményben. A díjazottak műveit meg is hallgathatta a közönség Bálint Erika, Magyar Bálint és Molnár Bence színészek nagyszerű tolmácsolásában.

A próza kategória legjobbjai: I. helyezett: Almási Andrea: A fények után, II. helyezett: Egyedi-Gazsi Beáta: Ülünk a buszon, III. helyezett: dr. Tóth Tamás: Nem látják, hogy nem lát?. A díjazott versek sorrendje a következőképpen alakult: I. helyezett: Boskovits Éva: Találkozás, II. helyezett: Németh Orsolya: A bizalom születése, III. helyezett: Toldi Gábor: Kéz a kézben, a különdíjat pedig Vadászi Árpád: Segítség!? című alkotása nyerte.

Az Önállóan lakni - Közösségben élni csoport 2019. december 2- án kerekasztal-beszélgetést szervezett „Sínen vagyunk - fórum a vasúti közlekedés akadálymentességéről” címmel a Premier Kultcaféban. Az esemény a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából abból a célból került megrendezésre, hogy feltérképezze a vasút használatának nehézségeit Magyarországon - főként mozgássérültek és kisgyermekes szülők szemszögéből- közös gondolkodást, a helyzet javítására irányuló együttműködést indítva el az illetékes szakemberekkel.

Az esemény első részében felvezető előadások mutatták be a témát több szemszögből. Elsőként Földesi Erzsébet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum elnökségi tagja mutatta be a fogyatékos emberek európai mozgalmát egy akadálymentesebb vasúti közlekedésért, kitérve mind a hatályos hazai szabályozás, mind számos külföldi jó gyakorlat ismertetésére.

Ezután, Csikiné Csóka Szilvia kisgyermekes anyuka hívta fel a figyelmet előadásában arra, hogy az akadálymentes megközelíthetőség nemcsak mozgássérült embereket érintő szükséglet.

Ezt követően Balázs Péter az Önállóan lakni – közösségben élni csoport kerekesszékkel közlekedő, érintett tagja beszélt vidéki utazásai során szerzett tapasztalatairól.

A szünet után eseményünk folytatásaként kerekasztal beszélgetés következett, melynek keretében a MÁV Zrt. részéről Madácsi Gábor osztályvezető, a MÁV START Zrt.- től Némethné Agárdi Anikó szakmai titkár és Utasi Balázs járműkonstrukció vezető is megtisztelt minket jelenlétével. A moderátor szerepét ezúttal Hruskó Erika az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja töltötte be. A beszélgetés során kiderült, hogy a közeljövőben 30 db akadálymentes szerelvény áll majd forgalomba,Madácsi Gábor ugyanakkor beismerte,hogy az állomásépületek jelenleg rossz infrastrukturális állapotban vannak. Megtudhattuk azt is, hogy a MÁV Zrt. jelenleg nem rendelkezik akadálymentesítési ütemtervvel, most zajlik az 53 legforgalmasabb állomás állapotának feltérképezése, erre a célra létrehozott munkacsoport vezetésével.

A vasúti alkalmazottak speciális képzésére vonatkozóan elhangzott, hogy már több, mint 11.000 munkavállaló vett részt abban a képzési programban, mely a Kézenfogva Alapítvány tapasztalati szakértőinek bevonásával került kidolgozásra. Némethné Agárdi Anikó kifejtette, hogy az elmúlt évben összesen 70 esélyegyenlőséggel kapcsolatos utaspanaszról volt tudomásuk, ugyanakkor ezek csak a bejelentett esetek.

Szolgáltatásfejlesztési szempontból jelentős az a pilot-projekt, melynek keretében a budapesti ún. „fejpályaudvarokon” infopontok kerülnek majd kialakításra egy féléves időszakra, melyeknél a mozgáskorlátozott utasok segítséget kérhetnek majd az utazáshoz. A közönség kérdései között kiemelt figyelmet kapott az utazás 48 órás előzetes bejelentésének szükségessége, mely az érintettek számára életszerűtlen. A szakemberek, bár elismerték a problémát, egyelőre nem tettek konkrét ígéretet az időtartam lerövidítésére.

Csoportunk ígéretet kapott ugyanakkor konkrét állomások esetében felmerült problémák kivizsgálására, melyet figyelemmel fogunk kísérni, és folytatjuk az érdekvédelmi munkát a vasúti szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés megteremtése érdekében.

Fotók: Lettner Kriszta - Baski Márti

Az eseményről az M1 híradó rövid összefoglalóját itt láthatjátok: 

Bizonyára sokan tudják, hogy az októberi választás nyomán új vezetése van Budapestnek. Ez a vezetés - elődjével ellentétben - szükségét érzi egy, a korábbiaknál nyitottabb kapcsolat kiépítését a civilek felé. Ennek egyik első állomása volt a szerdai találkozó a Városházán, amiről képes beszámolót adunk, köszönhetően annak, hogy az Önállóan lakni - közösségben élni is a meghívottak közé került. Csoportunkat az eseményen két fős delegáció képviselte.

A Városháza "megnyitása" és felfedezése

A program egy városházi sétával indult, melyet a Hosszúlépés - Járunk? stábja segített szakértelmével. Ennek során - aki akarta - bebarangolhatta a hatalmas épület sok zegzugát, és közben régi, érdekes sztorikat hallgathatott az épületről az "idegenvezetők" jóvoltából.

Vendéglátóink köszöntenek minket

Ezt követően a meghívottak népes serege a Városháza Dísztermében foglalt helyet, ahol vendéglátóink beszéddel köszöntötték az egybegyűlt civil aktivistákat. Elsőként Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes beszélt arról többek között, hogy a civileket partnerként fogja tekinteni ez a vezetés, a "semmit rólunk, nélkülünk" számukra oly ismerős jelmondata is elhangzott tőle. "Fel kell ismerni, hogy a Városháza és a civil szféra egymásnak nem ellensége" - jelentette ki.

Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Úgy legyen...

Ennek jegyében elhangzott tőle egy olyan ígéret is, hogy a Városházán a jövőben kialakítanak olyan civil tereket, közösségi tereket, amelyek segíthetik a civil szféra és a városvezetés közös gondolkodását, munkáját. Jelezte azt is, hogy a konstruktív kritikára mindig nyitottak lesznek.

Ezután Karácsony Gergely szólt néhány szót, a tőle megszokott odafigyelő, barátságos hangnemben.

A Városháza kulcsát átveszik a civilek

Egy szimbolikus gesztus, ami egyszerre kedves meglepetés és nagyon komoly jel: az új főpolgármester az elődjétől örökölt jelképes kulcsot, amely a középkori időkből eredő hagyományra utal (ekkor ugyanis a városoknak falai voltak, egy nagy főkapuval, amit éjszakánként és szükség szerint zárni tudtak) nem akarja magának megtartani.

Azzal is a hatalom - jelképes - megosztását kívánja szimbolizálni, hogy ezt a kulcsot évről évre - mint egy vándorserleget - felajánlja egy civil szervezetnek, hogy - szavai szerint - tartsák becsben "és vigyázzanak rá jobban, mint ő tette" (Derültséget kiváltó szavainak magyarázata, hogy elmesélte nekünk, hivatali idejének első két hetében nem találta ezt a bizonyos kulcsot, mert egy igyekvő kolléga a tudtán kívül egy széfbe rejtette.) Ezt a nevezetes kulcsot  tehát elsőként a Budapest Bike Maffia kapta meg. Vajon ki lesz az utánuk következő?

Végül egy kép arról, hogy így is lehet...

avagy Budapest, Magyarország és az Unió nem ellenségek, hanem egymást feltételező, kiegészítő alkotóelemek az új vezetés szerint: