Mint előző blogbejegyzésünkből már értesülhettek a kedves olvasók, az "Együtt könnyebb - segítők és segítettek közös világa" címmel meghirdetett irodalmi pályázatunk a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott (mintegy 50 pályázó részvételével), és az igen színvonalas pályaműveket egy emlékezetes este keretében méltatta és jutalmazta a pályázat főszervezője, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport.

Az alkalom ünnepélyességéhez külön hozzájárult a sok lelkes közreműködő: ezúton köszönjük a segítséget fotósainknak, a jeltolmácsnak, és mindazoknak, akik felajánlásaikkal segítették, hogy méltó díjazásban részesítsük a legjobbnak ítélt alkotásokat. Köszönet az IT-Man Kft-nek, Paulik Fecó festőművésznek, és csoportunk több tagjának, továbbá Szurovecz Kittinek, aki a felajánlott jutalomkönyvek mellett zsűritagként is segítette munkánkat.

Most pedig következzen a díjátadó előtt elmondott köszöntőbeszéd szerkesztett változata, melyet Kocsis Nikol, a pályázat ötletgazdája írt és mondott el. Az ő szavainál jobban aligha foglalható össze, miért is volt olyan fontos ez az esemény, és mindazok az alkotások, amelyek létrejöttek.

Sok szeretettel köszöntök mindenkit ezen a szép estén,
Köszöntöm a tisztelt zsűritagokat, meghívott színészvendégeinket, akik vállalták, hogy felolvassák a műveket és végül de nem utolsó sorban köszöntök minden pályázót, kísérőiket és minden érdeklődőt.

Mikor elkezdtem magamnak felírni ezeket a gondolatokat, megkérdeztem magamban:
Milyen a jó segítség?
A jó segítség akkor jön, amikor szükséges, és segít egy adott probléma megoldásában, vagy a következő lépés megtételében.
De nevezhetjük lehetőségnek is, ami mindig ott van, ha az ember kéri és él vele.

Ebből következően milyen a jó segítő?
Mindig törekszik rá, hogy segítsen, figyelembe veszi a segítségkérőt, és nem úgy segít, ahogy ő gondolja jónak. Mindig elérhető- lehetőség a másik számára.
És mielőtt bárki megkérdőjelezné magában, hogy jó segítő -e, elárulok egy titkot: Mindenki segítő. Hiszen azért vagyunk ezen a világon, hogy segítsük egymást.

Az Önállóan Lakni közösségben élni kutatócsoportként indult, majd az évek alatt érdekképviseleti csoporttá vált. Olyan emberek a tagjai, akik maguk is segítségre szorulnak a mindennapok során.

Épp ezért is tudják hitelesen képviselni sorstársaikat, és példájukkal segítséget adni azoknak, akik valahol elakadtak a saját életükben, vagy nem találják az útjukat, emiatt pedig beletörődtek, hogy nem lehet jobb.

A TASZ-szal közös szervezésben Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal kiállítás kapcsán workshopot indítottak, hogy felmérjék, milyen szükségletek vannak, hogyan lehetne a személyi segítés égető problémáját megoldani.

Egy ilyen workshop alkalmával fogalmazódott meg bennem egy irodalmi pályázat ötlete.
Hiszek a személyes történetek erejében és abban, hogy együtt könnyebb.
Sokan, sokfélék vagyunk, mégis ha keresnénk, sok közös pontot találnánk.
Rájönnénk talán arra is, hogy kinek ilyen, kinek olyan segítségre van szüksége. Van, aki képes önálló életre a sérültsége ellenére, ki tudja fejezni igényeit, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lenne szüksége semmilyen segítségre a mindennapok során. Legfeljebb nem tud hová fordulni.

S ha már itt tartunk, vajon hányan vannak olyanok, akik csak azért nem tudnak kimozdulni a lakásukból, vagy azért szorulnak be egy gondozó otthonba, mert nincs elérhető segítség számukra?

A jelenleg működő személyi segítői rendszerben a segítők munkaideje reggel 8-tól délután 4 óráig terjed.
Tehát aki ezt a szolgáltatást szeretné igénybevenni, annak ezzel kell számolnia. 4 óra után már máshonnan kell segítséget kérnie, ismerősi körből, és vagy talál olyat, akit elérhető, vagy nem és akkor várnia kell a következő nap reggeléig.
Pedig a köztes idő alatt rengeteg dolog történhet. 16:05-kor, de még este 10-kor is történhet baleset. Leesik a földre egy üdítősüveg kupakja, vagy épp kiömlik a kávé egy rossz mozdulat következtében. Vagy ami a legrosszabb, nem sikerül felállni, átülni egyik helyről a másikra. Kész is a baj. És nincs aki segítsen.
Épp ezért lenne fontos egy olyan segítői rendszer kiépítése, ami nemcsak reggel 8 és délután 4 között elérhető. Hanem a nap 24 órájában. Mert az élet nemcsak 8 óra/nap. Az élet 24 óra/nap. És minél több dologgal sikerül megtölteni, annál teljesebb lehet. Igen, egy látássérültnek, és igen, egy kerekesszékesnek is. Annyira szép a világ, annyi jó dolog van benne és csak azért nem tapasztalható meg sokaknak mert nincs megfelelő segítség, amivel elérhetik, illetve folyton akadályokba ütköznek?
Elgondolkodtató.

Épp ezekre a kérdésekre is igyekeztünk választ találni az Együtt könnyebb irodalmi pályázatunkkal is.
Olyan történeteket vártunk, amiben megtörtént, vagy “jó lenne, ha így történne” eseményeket oszthattak meg velünk a pályázók versben vagy prózai formában. A pályázat fővédnökségét Lackfi János, író, költő, műfordító vállalta, aki sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem tud most jelen lenni.

 Fotó: Mester Ákos