Rengetegen fogtak össze a hármas metró akadálymentesítéséért

Rengetegen fogtak össze a hármas metró akadálymentesítéséért.

Csoportunk tagja, Hruskó Erika írt cikket az eseményekről.

Amelyet a Mérce.hu jelentetett meg, Siker címszó alatt, 2018. augusztus 26-án.

"A budapesti metró akadálymentesítéséért folytatott küzdelem olyan ügy, amelyet a civil világ és az ellenzéki politikai erők a hatalommal szembeni összefogással, egymást támogatva nyertek meg. Érdemes áttekinteni, hogy hány szervezet mennyi mindent tett azért, hogy az M3-as metró 2018-as felújítása végül szinte teljes akadálymentesítéssel valósuljon meg.

A mozgáskorlátozott emberek érdekeinek védelméért és jogainak betartatásáért dolgozik egy nagy, országos szervezet: a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). Mivel fő tevékenységük az érdekvédelem, a szövetség lépéseit nem bontanám ki, ahogy a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének sem szánok sok szót, ugyanezen okok miatt.

Helyette azokat a civil szervezeteket szeretném megmutatni, amelyek bár kisebbek, ám ugyanolyan lendülettel munkálkodnak, a cél érdekében, hogy a hármas metró a teljes vonalon akadálymentes és hozzáférhető legyen mindenki számára kényelmesen, az emberi méltóság megtartásával."

eleven_beszelgetes_m3.jpg

Ez az írás azért született, hogy rávilágítson arra a társadalmi összefogásra, amilyen léptékű együttműködés fogyatékosügyi területen még soha nem történt Magyarországon, és amely hatalmas sikert ért el a mozgássérült emberek jogérvényesítésében. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a nagy nyilvánosságot kapott események és szervezetek mögött milyen sokan és milyen sokat dolgoztak azon, hogy ezt az eredményt elérjük.

Fontos az is, hogy ebben az ügyben a többségi társadalom is mellénk állt, és ez a támogatás mindenképpen hozzájárult a sikerhez.

Ez a példa megmutatta, hogy belső vitáink, feszültségeink és határaink ellenére igenis tudunk együtt tenni közös érdekeinkért. Persze ezt is tanulni kell még, és remélem, eljön a nap, amikor a fogyatékosügyi területen is valódi partnerként kezeljük majd egymást, és vállvetve, egymást megbecsülve, okos munkamegosztással dolgozunk ugyanazért célért.