Sziasztok!Az Önállóan lakni közösségben élni csoport nevében szeretettel üdvözlök mindenkit, aki eljött, hogy együtt ünnepelhessünk. Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy én tartsak beszédet a csoport nevében. Köszönöm a bizalmukat.
Hadd mondjak egy pár szót csoportról. A tagjai mind fiatalok, mind valamilyen fogyatékkal élnek. Csodálatra méltó kitartással és ügyességgel képviselik a mi -a fogyatékkal élők-, érdekeinket. Felhívják a figyelmet az ellátásunk hiányosságára vagy -sokszor tudatlanságból emelt- akadályokra, amelyek megnehezítik az életünket. Befogadtak, holott én már inkább a DÖTYE ligájához tartozok, ahogy a nagyszüleim mondták: a demokratikus öreg tyúkok egyesületéhez. Tehát csak Zaungast vagyok, Keritésvendég, ahogy németül mondják, nagyon találóan. Nem csak a koromnál fogva vagyok az. Hanem azért is, mert életem nagy részét Németországban éltem le, a német ellátási rendszerhez tartozok, szerencsémre. Ott is sok hiányosság van még, de azért jelentősen jobb a fogyatékkal élők helyzete, mint itt Magyarországon, összehasonlíthatatlanul jobb az ellátás. Ezért kicsit más szemszögből látok sok mindent. Ezzel tudom talán olykor kiegészíteni a csoport munkáját.
Régebben a Zaungast-ot mindig madárnak képzeltem, aki a keritésen ül és onnan nézi, ami történik egy társaságban. Mert van egy olyan madár is, hogy Zaunkönig, kerítéskirály. Rá kellet jönnöm, hogy dehogyis. A Zaungast a kerítés mögött áll, kívülről, a kerítés rácsai mögül nézi a benti társaságot, esélye sincs a többiekkel egy asztalnál ülni, a hangját is csak nehezen hallják meg onnan kívülről.
Lehet, hogy azért fogadnak el a csoport tagjai, mert ők is általában keritésvendégek tudnak csak lenni.
Ez a lift számomra sok mindennek a jelképe. Első sorban a reményé.
Sikertörténetek gyakran kezdődnek veszteséggel. Így a lifté is.
Történetesen én voltam az előbbi felvonó utolsó utasa. Aznap volt az Önállóan lakni szokásos találkozója itt az Aurórában, utána még a Civilek Józsefvárosért csoport néhány tagjával jöttünk össze, ugyanitt. Hazamenni készültünk, épp lefelé tartottam, amikor a lift végleg felmondta a szolgálatot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez több tapasztalt aktivista jelenétében történt, akik azonnal képben voltak és segítettek.
Az Önállóan lakni csoportunk számára nagy veszteség volt ez, hiszen ritka az az akadálymentes hely, ahol egy kerekes székes közösség, mint a miénk, találkozhat. Nagy kincs volt számunkra az Auróra, nem csak a lift miatt. Tóth Tünde csoporttársunk gyönyörűen megfogalmazta, hogy miért. Megkérem, hogy olvassa fel írását: „Legtöbbször, ha lépcsőliftet akarunk használni, akkor általában keresnünk kell egy hivatalos személyt és el kell kérnünk a kulcsot. Ilyen hivatalosnak látszó egyént se mindig egyszerű találni, de ha találunk, akkor rendszerint, nem érti mi az a lépcsőlift, nem tudja hol a kulcs, vagy tudja, de nem fér hozzá.
Szóval ezért nyűgöz le, hogy ezt a liftet akkor használom, amikor akarom, és nem kell félórákat szobroznom az épület háta mögött a szemeteskukák mellett, mint általában. és persze nem csak a liftről van szó hanem a Wc-ről a küszöbökről és a főbejáratról is, persze. És tudjátok, amikor először voltunk itt, nem volt minden tökéletes, és akkor megkérdeztük, hogy egy-két dolgon nem lehetne-e változtatni, és amikor a következő alkalommal visszajöttünk láttunk csodát, a kéréseinket megpróbálták figyelembe venni Ez sincs ám máshol!
Azt is tudjuk, hogy a lépcsőlift és az akadálymentesítés adományokból valósult meg. És ezzel el is érkeztünk a legfontosabbhoz, mert ami számunkra az Aurórát igazán akadálymentessé teszi, az nem a fém és a kő, hiszen az megvan máshol is, hanem az emberek. Akik odafigyelnek ránk, nyitottan, elfogadóan és segítőkészen állnak hozzánk. Amióta itt vagyunk, valahányszor csak segítségre van szükségünk, mindig megkapjuk, bárkihez is fordultunk, mégpedig a legnagyobb természetességgel”.
Ehhez csak csatlakozni tudok. Tragikus, hogy nem ünnepelhet már velünk Nóri, a csoporttársunk. Pont ő, akinek a kezdeményezésének köszönhettük a régi felvonó üzembe helyezését. Pont ő nem vehet részt az új lift felavatásán, pedig az jelképe sok mindennek, ami fontos volt neki. Ráadásul pont most van a tragikus halálának első évfordulója, amelyet első sorban mind annak hiánya okozta, amiért küzdött: elérhető, akadálymentes lakások, egy megbízható, átfogó ellátási rendszer, megfelelő állami és közösségi hozzájárulás a megélhetés biztosításához. Röviden egy működő szociális háló, valamint egy mindenki számára elérhető, minőségi orvosi ellátás. Botrányos volt, majdhogynem egy halálos ítélettel egyenlő, hogy friss műtét után, ebben az állapotban, a Covid-ra hivatkozva, kirakták a kórházból, anélkül, hogy a megfelelő ellátásáról gondoskodtak volna.
Túlontúl korai halála különösen megrázott. A lányom lehetne. Ő is 1992-ben született. Most lenne 29 éves.
Alig ismertem Nórit. Röviddel a halála előtt készített velem egy interjút, akkor kezdtünk közeledni egymás felé. Vidám, színes egyéniség volt, tele ötletekkel és tettvággyal. Ugyanakkor zárkózott. Nem nagyon adott bepillantást az életébe, sohasem panaszkodott, nehezen és csak végső esetben kért segítséget. A közösség ügyeiért, amelyeket fontosnak tartott, bátran felemelte mindig a szavát. De a saját történetével valószínűleg sohasem állt volna ki a nyilvánosság elé.
Mégis úgy gondolom, hogy itt és most tartozunk Nórinak egy megemlékezéssel. Annál is inkább, mert ha más nem, az ő sorsa talán felrázza azokat, akiknek tudomására jut. Rávilágít arra, hogy mennyire embertelen és méltatlan sok fogyatékkal élő helyzete és sürgős változásra van szükség.
Szerintem nagy öröm lenne számára az új lift sikeres története.
Reményt ad az Auróra és a hozzáállása az akadálymentesítéshez. Reményt ad az a széles társadalmi összefogás, amelynek köszönhetően sikerült összehozni az új felvonóhoz szükséges anyagi hátteret. Hozzájárultak és toboroztak sponzorokat a Közélet iskolája, Udvarhelyi Teszával az élén, az Auróra, a C8 - Civilek Józsefvárosért vagy az Önállóan lakni és sok szociálisan érzékeny magánember.
Reményt ad, hogy vannak olyan helyek, mint az Auróra, amely számos olyan civil csoportnak ad helyet, akik egy élhetőbb világért kűzdenek. Rám személy szerint mély benyomást tesznek azok a fiatalok, akik megbeszélték a piaci árusokkal, hogy szombatonként nekik adják azt az árut, amit hétfőig nem lehet már eltenni és ebből főznek rászorulók számára, nagy szeretettel és elkötelezettséggel. Sokaknak, akik támadják az Aurórát, szerintem fogalmuk sincs arról, hogy sok olyan csoportnak és magánember kezdeményezésének biztosít teret, akik fő célja egy MINDENKI számára élhető város és közösség kialakítása. Így az akadálymentességet, az esélyegyenlőséget és egy elfogadó társadalom fejlesztését is fontos feladatuknak tekintik.
A megértő és tettre kész segítségüket köszönjük.
Néhány fénykép készült közben.
A film után meghívott vendégekkel beszélgetünk az akadálymentesítés és a mozgássérült érdekvédelem hazai helyzetéről és lehetőségeiről.
- Fördős-Hódy Erzsébet (Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában- Egyesület)