Önállóan lakni - közösségben élni

2019.júl.04.
Írta: Önállóan lakni közösség Szólj hozzá!

Helyzetjelentés a hármas metró akadálymentesítéséről 1. rész

Tavaly tavasszal széleskörű összefogásnak köszönhetően megállapodás született arról, hogy a felújítás végére a M3-as metró összes állomásának akadálymentesítését elvégzik. Ez az ügy csoportunk számára kiemelt jelentőséggel bír, ezért a felújítás megkezdése előtt számos megmozdulást szerveztünk, melyek szintén hozzájárultak a közös sikerhez.

Bár a felújított északi szakasz átadása 2019. március 31-én megtörtént, sajnálattal tapasztaltuk, hogy a teljes akadálymentesítés eddig az időpontig nem valósult meg. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük az akadálymentesítés folyamatát, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk a BKV-hoz, melyben rákérdeztünk akadálymentesítésre vonatkozó határidőkre és a tervezett műszaki megoldásokra a M3-as metró összes állomása, illetve aluljárója esetében. 

 A következőkben szakaszokra bontva közöljük az adatkérés eredményét, csoporttagjaink személyes tapasztalataival kiegészítve. Elsőként Hruskó Erika írását olvashatjátok. 

"A sok harc és küzdelem után megígérték, hogy a hármas metró akadálymentes lesz és a kerekesszékesek számára is használható. Erről írásos megállapodás született, amelyet ünnepélyes keretek között írtak alá. Ugyan voltak benne olyan részek, amelynek a teljesítését 2023-ra ígérték, de úgy gondolom, ennyi idő még elviselhető, annak érdekében, hogy tényleg mindenhol közlekedhessünk. Azonban továbbra is voltak vitatott megállók, mint például az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar. Az Árpád hídnál létesítettek egy liftet az egyes villamos felújítása során, de az közel sem ad akadálymentes közlekedést, mert csak a metró és a villamos között közlekedik. Azt tudni kell erről, hogy itt a megálló nagyon szét van csúsztatva. A kereszteződés kerekesszékkel korlátozottan használható, nagyon nagy kerülővel és nem mindenfelé. Erről egyáltalán nem esett szó a metró felújítása kapcsán, mert ezt már megoldottnak vették. Nekem a Váci út a teljes ismeretlenségbe burkolódzott, mert azon felszíni közlekedés nem járt. Egyedül a 105-ös busz végállomásozik a Duna Plázával szemben.

metros_akcio_okt_26_foto_1.JPG

Fotó: Várady István

Nem sokkal a hármas metró északi szakaszának átadása után, egyik kolléganőm mondta, hogy egy ruházati boltban nagyon nagy leértékelések vannak. Gyorsan utána néztem, hogy hol találhatók boltok. Az egyik pont a Duna Plázában van, így barátosnémat elcsábítottam, hogy jöjjön velem shoppingolni. A már említett 105-ös busszal mentem a munkahelyemről oda. Azt az útvonalat ismertem, semmi izgalom nem volt benne. Azonban hazafelé a frissen átadott, új "csili-vili" hármas metróra esett a választásom. A lefelé vezető liftet meg is találtam elég könnyen. Leérve, hiába voltak új járólapok letéve, a falak is frissen csillogtak, mégis olyan ódon hangulata volt. Befutott a metró, csörgött, csattogott, nyekergett. A felszálláskor majdnem szintben volt a peron és a metró kocsi aljzata. Gondoltam, jó, ez még elmegy. Ahogy megindultunk mindenféle nyikorgások, rángatások közepette közlekedett. Kiszálláskor a szintkülönbség itt picit nagyobb volt, kicsit nyekkentem. A fentebb említett megállók a Gyöngyösi utca és a Forgách utca. Szóval félelmetes volt, de járható. Én, aki a négyes metrón szocializálódtam -ami simán megy, surran, nem rángat, tökéletesen szintben van a vagonok alja, ráadásul közös a peron-, kicsit csalódtam. A hazafelé úton az Árpád hídig kellett volna jönnöm, de nem mertem bevállalni, a fentebb leírtak miatt, mert nem tudtam ki tudok-e jönni a metróból. Így egy megállót lesétáltam. Legalább új területét fedeztem fel városunknak."

23031648_10215206043331282_5841513621678931927_n.jpg

Fotó: Vörös Anna

Ezen tapasztalatokon, és a többi Önállóan lakni- közösségben élni csoportban tevékenykedő társunk tapasztalatai miatt, közérdekű adatigényléssel fordultunk a BKV-hoz, hogy megtudjuk, mik a további terveik az akadálymentesség megteremtése érdekében.

Szeretnénk veletek is megosztani a már felújított szakasz kapcsán mit válaszoltak:

Újpest központ:

Lift: perononként két-két darab, melyek a metró peron és a felszín között teremtenek akadálymentes kapcsolatot. Az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója elnevezésű projekt keretében valósult meg.

Az aluljárók akadálymentesítése:

3 darab felszíni gyalogátkelő a csomópont átjárhatósága érdekében, valamint 1 darab lift az aluljáró és a felszín között az északkeleti térnegyedben.

Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része.

A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Újpest- Városkapu:

A NIF Zrt. tervei alapján, a Budapest-Esztergom vasútvonal korszerűsítése projekt keretében két felvonó épült, melyek kapcsolatot biztosítanak a felszínnel, és elérik a metróállomás mindkét peronját, üzembe helyezésük a metróállomás átadásával megtörtént. (Nem az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója elnevezésű projekt keretében valósult meg.)

Az aluljárók akadálymentesítése:

Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része. A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Gyöngyösi utca:

Liftek perononként létesültek, melyek a metró peron és a felszín között teremtenek akadálymentes kapcsolatot.

Az aluljárók akadálymentesítése:

Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része. A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Forgách utca:

Liftek perononként létesültek, melyek a metró peron és a felszín között teremtenek akadálymentes kapcsolatot.

Az aluljárók akadálymentesítése:

Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része. A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Árpád híd

Az 1-es villamosvonal felújítása során felvonók épültek az aluljáró szint és a peronok között. A metróállomásról ezek a felvonók akadálymentesen megközelíthetők. (Nem az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója elnevezésű projekt keretében valósult meg.)

Az aluljárók akadálymentesítése:

Az 1-es villamos vonal felújítása során felvonók épültek az aluljáró szint és a villamos peronok között. A metróállomásról ezek a felvonók akadálymentesen megközelíthetők. A nyugati oldali aluljárója a délnyugati térnegyed felől akadálymentes rámpán elérhető. Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része. A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

3 darab lift létesül a csomópont északnyugati, északkeleti és délkeleti sarkán, valamint két gyalogátkelő épül a két szifon aluljáróval párhuzamosan a Váci úton keresztbe a csomóponttól északra és délre. A jelenleg már folyamatban lévő AGORA projekt új akadálymentes rámpát és 1darab liftet létesít a délnyugati térnegyedfelé.A szükséges forrás rendelkezésre állása esetén a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás azonnal megkezdhető.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Dózsa György út

A Dráva utca torkolatában új gyalogátkelő épül, valamint 1darab lift létesül a volt Vízművek székház felőli sarkon. Megvalósulás várható ideje: 2022. év vége.

Az aluljárók akadálymentesítése:

Az aluljáró rámpán keresztül megközelíthető.

Az infrastruktúra felújítás a metró üzemi területekre szorítkozik, ennek a projektnek a csatlakozó aluljárók felújítása nem része. A metró felújítással összhangban azonban a Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. megterveztette a vonal menti fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók teljes körű felújítását és a felszíni csomópontok akadálymentesítését.

Kivitelezési forrás hiányában az aluljárók felújítása azonban még nem kezdődött meg.

Lehel tér

A Gogol utcánál új felszíni gyalogátkelő kialakítása tervezett. A Vásárcsarnok déli csücskénél a felszín és az aluljáró között új dupla lift épül. A megvalósulás várható ideje: 2022. harmadik negyedév."

A most felújítás alatt álló szakaszról és a középső szakaszról megkapott információk következő cikkünkben várhatóak.Keressétek blogunkat továbbra is. :) 

Mindenkinek jár 100% Kunbábony!

 

Csoportunk 2017 óta részt vesz a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező programjában, melynek részeként rendszeresen járunk a CKA kunbábonyi képzőközpontjába is.

A vidéki helyszín nyújtotta lehetőségeket és a közös programokat jelenleg sajnos csak korlátozottan tudjuk élvezni,   mert kerekesszékkel közlekedni - különösen az épület udvarán - szinte leküzdhetetlen akadályt jelent a számunkra.

Most végre eljött az idő, és lehetőségünk van  ezen változtatni!

Azt szeretnénk elérni, hogy a tér, ahol szakmailag fejlődni tudunk, és lehetőségünk van kapcsolatokat építeni, teljes egészében hozzáférhető legyen a számunkra is, ezért most fő célunk egy akadálymentes ösvény megépítése.

Fontos, hogy napokon belül el tudjuk kezdeni az ösvény kialakítását, de ehhez Rád is szükségünk van!


img_0028.JPGFotó: Szulovszky István

Kik vagyunk mi?

Egy aktív, elkötelezett,   vidám csapat, akik például sokat tettek azért,  hogy tavaly tavasszal megszülessen a hármas metró teljes  akadálymentesítéséről szóló megállapodás - akkor bebizonyítottuk, hogy összefogással és kitartással óriási eredmények érhetők el! 

Megalakulásunk  óta azon dolgozunk, hogy a mozgássérült emberek önrendelkező életének feltételei javuljanak Magyarországon.Erről részletes információkat találsz itt a blogunkon, és a Facebook-oldalunkon.


Ha támogatnád a kezdeményezésünket, ezen a linken tudod megtenni!

Köszönjük hozzájárulásodat  ahhoz, hogy az ország bármely részéből érkező, mozgásukban korlátozott aktivisták 100%-ban részesei lehessenek a Kunbábonyban szervezett eseményeknek!

Az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagjai

 

"A mozgássérültek nem pattannak ki a kerekesszékből a hivatali idő végén" - avagy miről szól és mit érdemes tudni a kutatásunkról

Ahogy arról nemrég  hírt adtunk, a napokban mutattuk be egy kerekasztal beszélgetésen azt a kutatási beszámolót, amely csoportunk munkáját foglalja össze a kezdetektől a közelmúltig.

Ebből a legérdekesebb részeket az abcug.hu online portál cikke nyomán idézzük most fel:

Mi kell ahhoz, hogy egy mozgássérült ember önállóan élhessen ma Magyarországon? - volt az általunk feltett fő kérdés.

A kutatás szerint elsősorban

  • önálló lakhatás
  • stabil és megfelelő szintű jövedelem
  • elérhető támogató szolgáltatások
  • és akadálymentes környezet

 Ez a négy feltétel azonban jelenleg csak a mozgássérült társadalom egy kis része életében teljesül egyszerre.

A mozgássérült emberek még mindig nagy százaléka él valamilyen fogyatékos intézményben, vagy éppen 30-40 éves korán túl is a vérszerinti családjával, noha minden képessége meglenne az önálló életre. Sokakat éppen a családjuk tartja vissza az önállósodástól, önös – anyagi – érdekből vagy egyszerűen szülői féltésből.

Ezek a mozgássérültek önállóságának a legfőbb akadályai, de minek kéne történnie, hogy elháruljanak?

Az önálló lakhatáshoz elsősorban arra volna szükség, hogy a hazai lakásszektorban elérhető áron hozzáférhetők legyenek mozgáskorlátozottak számára lakható lakások.

Hiszen ahogy kutatásunk alapján megállapítható,  jelenleg összesen 33 lakásról állítható biztosan a 42 ezer lakást számláló fővárosi önkormányzati ingatlanvagyonból, hogy akadálymentes.

A helyzetre sokak szerint az úgynevezett támogatott lakhatás (TL) adhatna egy megoldást. Tudni kell azonban, hogy a támogatott lakhatás jelenleg elsősorban a nagyméretű intézményekben lakó értelmi fogyatékosok számára elérhető Magyarországon. Kimondottan mozgáskorlátozott embereknek létrehozott helyek jelenleg nem léteznek ebben az ellátási formában.

Ami a jövedelmet illeti, a kutatók szerint a mozgássérült emberek jövedelmi színvonalának javulásához sürgősen meg kéne emelni a számukra hozzáférhető támogatások körét és összegét, de ami még fontosabb: segíteni kellene, hogy az érintettek minél szélesebb köre kaphasson állást a nyílt munkaerőpiacon, és nem csak védett vagy támogatott munkahelyeken.

A feltárt problémák közül talán a legsúlyosabb a támogató szolgáltatások szűkös elérhetősége. Ebből adódik a kutatók egyik legfontosabb megállapítása, hogy az önálló élethez szükséges egy jóval szélesebb kör számára hozzáférhető és egész nap elérhető támogatószolgálati rendszer.

A kutatást ismertető tanulmány ezen felül kitér a közlekedés akadálymentességének helyzetére, a tapasztalt problémákra, és felmutat egy olyan dimenziót, ami az egyik leglényegesebb, mégis sok esetben kevés figyelmet kap: ez az úgynevezett emberkép.

A mozgáskorlátozott emberek gyakran érzik úgy a mindennapokban, hogy akaratuk nem érvényesül, vagyis nem tudnak önrendelkező életet élni. Ennek oka pedig a "lelki akadálymentesítés" hiánya, vagyis az, hogy a társadalomban gyakran még mindig torz, hiányos és felületes emberkép él sokakban a mozgássérültekről.

Ahhoz, hogy mindez megváltozzon, hosszú évek kitartó munkája szükséges, melynek egyik kis lépése lett ez a kutatás, és az erről szóló beszámoló, amely itt olvasható.

 

 

 

 

Mi kell ahhoz, hogy egy mozgássérült ember önállóan élhessen? Válaszokat adunk!

Az Önállóan lakni – közösségben élni csoport 2016 óta dolgozik a mozgássérült emberek önálló lakhatásárért. Munkánkat részvételi akciókutató csoportként kezdtük, amelyben mozgássérült emberek és szövetségeseik kutatták azt, hogy ma Magyarországon mire lenne szükség ahhoz, hogy egy fogyatékos ember önállóan élhessen és mi az, ami mindezt segíti, illetve akadályozza. A kutatás lezárultával érdekvédelmi csoporttá alakultunk és elsősorban a tömegközlekedés és az önálló lakhatás területével foglalkozunk.

Kutatási eredményeinkről és a részvételi akciókutatás folyamatáról szakmai nap keretében, 2018. november 8-án este 7 órakor kezdődő előadáson számolunk be. Ekkor mutatjuk be a nyilvánosság előtt a most megjelent, kutatásunkat összegző tanulmánykötetünket (szerkesztette: Kovács Vera)amelyben az általunk megkérdezett mozgássérült emberek, segítőik és átfogó statisztikák segítségével adunk választ a kutatásunk fő kérdésére: Mi kell ahhoz, hogy ma Magyarországon egy mozgássérült ember önállóan élhessen?

Az előadást izgalmasnak ígérkező kerekasztal beszélgetés követi. Ennek során a tanulmány fő témaköreiben - illetékes szakemberek részvételével, és a jelenlévő vendégek kérdései nyomán - a közös gondolkodás lehetőségének szeretnénk teret adni.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel 2018. november 8-án este 7 órára a Három Holló Kávéház és Kulturális Központban.

Cím: 1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabadsajtó út felől)

Aki nem tudott személyesen eljönni erre az alkalomra, de szeretné megismerni a tanulmányunkat, innen letöltheti teljes terjedelmében.

Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal - kiállítás az előítéletekkel szemben

2018. október 30-án nyílik az Önállóan lakni - közösségben élni csoport több elismert művésszel közös ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’ című kiállítása.

A tárlat célja, hogy rádöbbentse a nézőket, hogy milyen rejtett előítéleteik vannak a mozgássérült emberek életével kapcsolatban.

falakkal.jpg

 

Az alkotások létrehozásán az Önállóan lakni - Közösségben élni csoport mozgássérült tagjai több hónapig dolgoztak együtt fiatal magyar képzőművészekkel. Az alkotók úgy kezdtek a projektbe, hogy egymás számára idegenek voltak, a párok képzőművész tagjai által készített interjúkon keresztül kezdtek ismerkedni a csoport tagjaival. Volt olyan pár, aki fotósorozatban örökítette meg közös munkáját, volt aki videóban, és készült levelezést bemutató interaktív fotóalbum is.

“A 'Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal' című kiállítás a párbeszéd, a közös munka hatásairól szól, azok eredményét mutatja be. A kiállítási projekt közel hozza a nézőhöz az élményt, ahogy két, egészen más közegben élő idegen egymás megismerése során létrehoz valamit, ami a másik nélkül nem készülhetett volna el. Láthatóvá teszi azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amik további közösségekhez való tartozás alapjait képezhetik”- nyilatkozta Török Tünde, a projekt kurátora.

Kiállító művészek: Bordás Róbert, Ember Sári, Halász Dániel, Piti Marcell, Rubi Anna, Vígh Viktória, Zombori Andris

valamint az

Önállóan lakni - közösségben élni csoport résztvevő tagjai: Farkas Gábor, Hruskó Erika, Molnár Zóra, Turi Zsuzsanna, Kisfaludi Judit, Balázs Péter, Csizovszky Andrea

Projektvezető: Rubi Anna
Kurátor: Török Tünde

 A kiállítást Fekete Ádám dramaturg, a Tiszta Szívvel című film egyik főszereplője nyitja meg október 30-án este 6 órakor a fővárosi Három Holló Kávézó és Kulturális Központban. Cím: 1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabadsajtó út felől) .

A tárlatot Budapesten december 30-ig lehet megnézni, majd ezt követően egészen 2019 júniusáig lehet majd látni az ország különböző pontjain.

 

 

Címkék: kiállítás

„Még mindig úton vagyunk”- mozgáskorlátozott emberek a tömegközlekedésben

2018 október 2-án kerekasztal-beszélgetést szervezett az Önállóan lakni-közösségben élni mozgássérült érdekvédelmi csoport „Még mindig úton vagyunk-mozgáskorlátozott emberek a tömegközlekedésben” címmel a Premier Kultcaféban.

A rendezvényen a budapesti tömegközlekedés akadálymentességével kapcsolatos problémákat, és azok lehetséges megoldásait járták körül meghívott vendégeikkel. A rendezvény két kiemelt témája az akadálymentes buszjáratok és villamos vonalak számának növelése,illetve a mopedhasználók helyzete.

 A beszélgetésen részt vett dr. Denke Zsolt, a BKK kiemelt közösségi közlekedés szakértője, dr. Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes, Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság (BKV), dr. Bálint Attila a Közlekedéstudományi Intézet Stratégiai, Kutatás Fejlesztési és Innovációs- valamint Személyszállítási és Közszolgáltatási igazgatója, Bella Jakab, a Közlekedő Tömeg Egyesület képviselője, valamint Turi Zsuzsanna, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagja.

dsc08267.JPG

 

Dr. Denke Zsolt és dr. Szedlmajer László az alacsonypadlós járművek számát tekintve kiemelték, hogy jelenleg a budapesti autóbusz állomány hozzávetőlegesen 80%-a alacsonypadlós, míg ez az arány a villamosok esetében 30-40%. Emellett hangsúlyozták, hogy az újonnan beszerzett járművek minden esetben alacsonypadlósak,az 50-es és az 56-os villamosvonalak akadálymentesítése pedig jövő nyárra várható. Az általános helyzetkép kapcsán Bella Jakab hozzátette, hogy a legnagyobb problémát a távolsági közlekedés akadálymentességének hiányában, valamint az akadálymentes járművek egyenlőtlen eloszlásában látja

A beszélgetés másik sarokpontja a mopedhasználók helyzete volt. Dr. Bálint Attila ismertette a Közlekedéstudományi Intézet kutatásának eredményeit, amit ebben a témában végeztek. Felhívta a figyelmet arra, hogy vizsgálataik azt mutatják, hogy a mopedek szállítása csak egy bizonyos pozícióban oldható meg biztonságosan. Emellett elmondta azt is, hogy a kutatás következő szakaszában a Közlekedéstudományi Intézet feladata lesz, hogy a mopedek szállítására megoldási javaslatokat dolgozzon ki. Dr. Denke Zsolt összefoglalta a mopedek szállításának legfontosabb feltételeit, melyek magukban foglalják annak garantálását, hogy a mopedhasználónak ne kelljen kiszállnia a segédeszközből,képes legyen azzal olyan módon manőverezni, hogy a biztonságos pózban tudjon elhelyezkedni a járművön, valamint a jármű alkalmas legyen a moped szállítására. Turi Zsuzsanna ugyanakkor rávilágított arra, hogy a mopedhasználók egy része nem képes erre a manőverezésre, így ők kiszorulnak a tömegközlekedés bizonyos formáiból, így számukra nagy nehézséget okoz, hogy eljussanak adott helyekre a városon belül, ami akár a munkavállalásban is korlátozhatja őket.

dsc08283.JPG

 

A közönség kérdéseire adott válaszokból kiderült az is, hogy a mopedek használati utasítása sok esetben tartalmaz olyan kitételt, hogy a segédeszközt nem szabad járműben szállítani, ami jogalapként szolgálhat az utazás megtagadására. Szóba került a mopedek rögzítésének megoldására a kanadai illetőségű Q' Straint cég által kidolgozott speciális rögzítési megoldás, a Quantum. Ennek kapcsán dr. Denke Zsolt elmondta, hogy a BKK nyitott a kipróbálásra, valamint az érintettekkel való egyeztetésre is, ennek szellemében a MEOSZ-szal közösen egy tesztelési célú pilot programot indítanak az eszköz "éles helyzetben" való kipróbálására a forgalmasabb buszközlekedési viszonylatokon.

Összességében minden résztvevő nyitottan állt a felmerült problémákhoz, bizonyos kérdésekben hosszabb távú együttműködésre is ígéretet tettek. A szervezők pedig azt ígérik, hogy minden évben rendeznek kerekasztal-beszélgetést a témában.

A beszélgetés itt teljes egészében megtekinthető

 (A képeket Várady István készítette)

*** 

Aki kíváncsi rá, itt megtalálja  a 2017-es "Mi is úton vagyunk!" címen meghirdetett beszélgetés felvételét.

Emberi Jogi Nevelők Hálózata (EJHA) konferencián jártunk

 

2018.09.23-án tartották az első EJHA konferenciát, az Európai Ifjúsági Központban, ahová csoportunk is meghívást kapott.

Standoltunk, előadást nem tartottunk, a résztvevők megismerkedhettek velünk. Képviseltük még anyaszervezetünket, a Közélet Iskoláját, és unokatestvérünket, a Város Mindenkiét. A STOP kilakoltatás petíciót is aláírhatták asztalunknál.

20180923_101220.jpg

 

A köszöntő után elmondták az előadók, hogy már több éve tevékenykednek, szervezetté nemrég váltak. Bemutatták a tevékenységüket. Ezen mindenki részt vett, a standoló szervezeteket is meginvitálták.

Az EJHA Emberi Jogi Nevelők Hálózata azért jött létre, hogy segítse az információáramlást és az együttműködést a magyarországi emberi jogi, demokratikus állampolgári és/vagy globális neveléssel foglalkozó szakemberek és szervezetek között.

A rendezvényen kaptunk egy épp elkészült gyorsjelentést az emberi jogi nevelés és a demokratikus állampolgárságra nevelés helyzetéről a magyarországi általános és középiskolákban.

Az EJHA – emberi jogi nevelők hálózata saját, nem reprezentatív felmérést készített, hogy árnyaltabb képet alkothassanak az emberi jogi és demokratikus állampolgári nevelés hazai helyzetéről és konkrét megvalósulásáról, továbbá feltárják a  problémákat, hiányosságokat, a meglévő eredményeket és ezek alapján ajánlásokat fogalmazzanak meg.

Ennek érdekében általános -és középiskolákban dolgozó pedagógusokat kérdeztek online kérdőív segítségével, anonim módon.

A kérdéseik az alábbiakra terjedtek ki:

  • Válaszadó saját véleménye az emberi jogi nevelés, illetve a demokratikus állampolgárságra nevelés helyzetéről a saját iskolájában.
  • Meglévő emberi jogi nevelési programok, kézikönyvek ismertsége, hírneve
  • Civil szervezettekkel való együttműködés léte, minősége
  • Az emberi jogi és demokratikus értékek érvényesülése az iskola életében

 

A nem reprezentatív kutatás tapasztalatai alapján általánosságban elmondható:

  • Nem tartozik az iskolák hétköznapi, bevett gyakorlatához az emberi jogi tudatosság ápolása, mélyítése
  • Nagy a tájékozatlanság az emberi jogi oktató, nevelő segédanyagok területén
  • Ahol dolgoznak fogékony tanárok, ott sokféle nevelési módszert alkalmaznak
  • A civil szektor csekély mértékben járul hozzá az intézményesített oktatáshoz, neveléshez, képzéshez, pedig szakmai tudása, tapasztalatai bizonyos területeken igen jelentősek, hitelesek
  • A civilek bevonását a válaszadóknak csak fele ítélte
  • Néhány válaszadó az emberi jogi megközelítést elhibázottnak, károsnak, manipulatívnak, az ezzel foglalkozó civileket arrogánsnak tekinti
  • Az idegengyűlölet Magyarországon jelen van, főleg a romák (és migránsok) elleni direkt és indirekt negatív megnyilvánulások gyakoriak, ez ellen a nevelőknek már kora gyermekkortól kellene valamit
  • Az emberi jogi hőmérős kérdéseinkre a válaszadóknak mindössze egyötöde adott pozitív értékelést, ennyien vélik úgy, hogy iskolájuk emberi jogi szempontból biztonságos és élhető.
  • A válaszokban többször felmerült, a jogok mellett a kötelességekre is hangsúlyt kell fektetni, ez utóbbiakra kellene elsősorban odafigyelni
  • Rendszerszintű problémák is akadályozzák az emberi jogi témák iskolába való bevitelét, pl. állami propaganda hatására a megbélyegzéstől való félelem.

 

 A plenáris ülés után szakmai műhelyeken vehettünk részt, az alábbi témákban:


’Meddig nevelünk?’ jó gyakorlatok a felsőoktatásban
’Rendszer szemlélet’ avagy az egész iskolára ható megközelítések
’Új narratíva’ az emberi jogi diskurzus megújítása
’A szó veszélyes fegyver’ a szöveg, mint eszköz

Mivel csoportunkat hárman képviseltük, Turi Zsuzsanna, Balázs Péter, és jómagam Hruskó Erika, így több műhelybe is be tudtunk kapcsolódni és átadni egymásnak az ott elhangzott információkat.

43618920_739068519766601_2941189206254288896_n.jpg

Az ebéd után a következő szakmai műhelyek közül választhattunk:

’Akadálymentesítés az emberi jogi nevelésben’ – MONDO egy jó gyakorlat
’Beleállsz?’ emberi jogi nevelés és társadalmi részvétel
’Mit tegyek?’ egy új kezdeményezés az iskolai zaklatás visszaszorítására
’To be continued…?’ a film, mint eszköz

43658089_739076703099116_6721531081306144768_n.jpg

 

A szakmai műhelyek után, egy finom tea vagy kávé mellett nyílt lehetőségünk a standoló szervezeteket megismerni, beszélgetni velük. A konferencián részt vevő emberek számához viszonyítva kevesen keresték fel a standokat. Főleg egymással beszélgettek a résztvevők.

 43626563_739080319765421_8012173237700001792_n.jpg

Összességében azért volt hasznos, mert jelen voltunk és ugyan kevesen jöttek oda hozzánk, mégis több szakmai műhelyben is aktívan részt vettünk. Ezzel újra-és újra bebizonyítva és a falakat lebontva az a nézet előtt, hogy aki kerekesszékben él, nem képes tenni.

 

Mi itt is vittük a hírét a megjelenésünkkel, hogy mi is képesek vagyunk!

Nem utolsó sorban a hálózat tagjainak a látóterébe kerültünk, tudnak rólunk.

 

süti beállítások módosítása