MÁV utazási tapasztalatok - Online eseményre várunk!

 

Csoportunk tagjai számára, a kezdetektől fontos érdekvédelmi terület, a mozgássérüt emberek akadályoktól mentes, közösségi közlekedése.. Ennek a szolgáltatásnak a fejlesztéséért is szerveztünk már nyilvános akciókat, eseményeket is. Most, a koronavírus-járvány idején elsősorban az online közösségi térben keressük meg az érintetteket.

Mi a te történeted-utazásom története címmel személyes történeteket várunk, most elsősorban a vasúton utazással kapcsolatban.

Itt két csoporttagunk tapasztalatát olvashatjátok.

 

 

Január 5-én elmentünk Bécsbe. Reggel semmi baj nem volt, jött a Ralijet vonat, ahogy kell. Este viszont a MÁV olyan vonatot küldött, aminek két része volt:  az egyik Railjet, ami Törökországba ment. Ami Magyarországra ment,  magaspadlós volt. Ha még fel is tudták volna emelni, az ajtón akkor sem fért volna be a kerekesszék. Egy ideig bent ücsörögtünk a pályaudvaron, de éjfélkor bezárták, hajnal 2-ig kint fagyoskodtunk. Szóval elég kalandos utazás lett egy sima bécsi kirándulásból.

Kérdem én: aki reggel kerekesszékes, az estére csodák csodájára kiszáll a kerekesszékből? 

 

 

 

 

2019 májusában részt vettem az Együttható Egyesület által szervezett Breaking Stereotypes ifjúsági csereprogramon, aminek keretében egy hetet Gánton töltöttünk a Fecskepalotában sok más országból érkező fiatallal együtt. 

Egyik nap programjaként Budapestre szerveztünk érzékenyítő alkalmat művészeti eszközökkel, ezt az eseményt, az Aurórában tartottunk meg. Úgy alakult, hogy az előző egyeztetésekkel ellentétben a megrendelt szállítószolgálat mégsem tudott értünk jönni és ez az utolsó pillanatban derült ki, azután hogy a csapat nem mozgássérült tagjai már el is indultak. 

Végül úgy döntöttünk hogy a Fehérvári állomásról (ahová szerencsére egy rögtönzött kisbusszal el tudtunk jutni) Kelenföldre megyünk alacsonypadlós vonattal majd onnan a 4 es metróval. Amit senki nem tudott még és nem is számított rá, hogy utolsó pillanatban tudjuk meg a pályaudvar segítőkész személyzetétől, hogy a fehérvári lift ami a peronra visz le, el van romolva. Hatalmas kerülővel ugyan le tudtunk jutni akadálymentesen a peronra, mi mégis itt kezdtünk versenyt futni az idővel. Ugyanis egyik tagunk Peti csak kis távolságok megtételére képes, de járókerettel jött. Aminek ülèsère leülve a minket kísérő segítő,  Aranka maximális sebességgel tolta az egyébként egyáltalán nem erre szánt eszközt.

Az induló vonatot elértük, de ez csak annak volt köszönhető, hogy Elemér, az egyesület vezetője nem engedte addig elindulni a szerelvényt, amíg oda nem érünk. Mindez könnyedén elkerülhető lett volna, hogyha például a liftek állapotáról naprakész interneten elérhető információk alapján, tudunk arra számítani hogy korábban el kell indulnunk a peronra. Nekünk így utólag visszanézve kaland, mégis, belegondolva: nem mindig van ennyi segítségünk ès ez pusztán szerencse volt.

 

 

November 21-ére egy online találkozót szervezünk

A hozzánk beérkezett személyes történetek alapján, az érdeklődőkkel beszélgetni fogjuk arról, hogy mi lehet az a cél, ami a legtöbbünk hasznára lesz a vasúti szolgáltatások használatakor.

Az eseményünk Facebook-linkje: https://www.facebook.com/events/799629673946928/

Várunk mindenkit szeretettel!