Utaztunk az M3-as metró felújított, déli szakaszán.

 Csoportunk számára a lakhatás mellett a másik fontos terület az érdekvédelmi munkában a tömegközlekedés akadályoktól mentes használata.

Ebben az évben a Covid-19 járvány terjedése miatt, heti rendszerességgel a találkozóinkat személyes helyett online formában tartottuk meg, és figyelemfelhívó eseményeinket sem a közterekre rendeztük.

Így, amikor október 22-én átadták az M3-as metró déli, felújított vonalszakaszát az utasközönség számára, úgy döntöttünk, tesztelni indulunk. Előzetesen hivatalos információkat kértünk az átépített megállók jelenlegi állapotáról a BKV illetékeseitől. Tudtuk, hogy november 07-ig a teljes vonalon jár a metró, így végül úgy döntöttünk, hogy még október 31-én utazunk csoportosan.

A tesztelés sikeresen lezajlott, sokan közülünk életükben először utazhattak önállóan ezen a metrón!

ujpest_kozpont_2020.jpg

Tapasztalatainkról hamarosan részletes beszámolót készítünk.

 

Hogy miért fontos ezt most megemlítenünk, arról itt egy rövid visszatekintés:

Az M4-es metró használhatóságának tapasztalati megélése után, fontosnak tartottuk, hogy tegyünk az M3-as metró akadálymentességéért.

2017-ben az-M3 as metró északi szakaszának felújítását megelőzően, több eseményt is szerveztünk azért, hogy kifejezzük, nem fogadjuk el, az útvonal részleges akadálymentesítését.

"Verseny a lejutásért" nevű eseményünkön azt mutattuk be, hogy nem megoldás a Dózsa György úti aluljáró rámpásított "akadálymentesítése", mivel a rámpa sokak számára nem segítség, ráadásul a peronszintre nem volt biztosított a lejutás.

eleven_beszelgetes_m3_1.jpg

Az "Ezrelékek lázadása" fantázianevű eseményünket azért hoztuk létre, mert az akkori városvezetés a teljes vonalat érintő akadálymentesítést azzal utasította el, hogy a mozgássérült embereknek csak kis száma - egész pontosan ezreléke - használja a metrót, ezért nem indokolt azt akadálymentesíteni. Ezt az eseményünket, az Eleven Emlékmű csoport Facebook-oldaláról idézve említem: 

A tegnapi rendezvény az M3 Dózsa György úti aluljárójában az akadálymentes közlekedésben hátrányos helyzetben lévők és a velük együttérzők szolidaritásáról szólt. Szólt ugyanakkor a kivitelezést bonyolítók szolidaritásának hiányáról is. E sajnálatos fogyatékosságuk temetése okán gyertyagyújtással, zenei flashmobbal, Eleven beszélgetéssel hívtuk fel a társadalom és az illetékesek figyelmét arra, hogy még nem késő, pótlólag is meghozható a helyes döntés.
Az eseményt számos civilszervezet támogatta jelenlétével, A HÍR TV helyszínen készített riportot, melyet köszönünk.
A 2017.11.03-ÁN TARTOTT BESZÉLGETÉS MÁR MEGHALLGATHATÓ AZ ELEVEN EMLÉKMŰ honlapján http://elevenemlekmu.pbworks.com/.
A jelenlegi helyzetben úgy látjuk, az átalakítások a helyes döntés, vagyis a teljes akadálymentesítés felé haladnak.
Hamarosan olvashatjátok a déli szakaszt érintő tapasztalati beszámolónkat.
Figyelemmel fogjuk kísérni a középső szakasz átalakítási folyamatait is.