Budapest és München között - vasúton (Relle Ági írása)

 

Tudom, hogy a MÁV-val sikerült felvenni a kapcsolatot az érintetteknek, és  igyekeznek az akadálymentesítés érdekében lépéseket tenni. 

Összeírom tehát, aminek Németországban nagy hasznát veszem vonaton utazáskor.

 

Sokat ingázok Budapest és München között. Az összeköttetés remek. Münchenben az intercity kocsikon vannak külön mozgássérült helyek, akadálymentes WC-vel,  van saját beépített rámpájuk, a vasutasok tudják kezelni, nem kell a pályaudvari személyzet segítsége. Persze azért kérik, hogy az  előre jelezze, aki kerekesszékkel szeretne utazni, mert csak korlátozott számú kerekesszékes embernek van helye. 

Egyszer úgy alakult, hogy váratlanul utaznom kellett. Reggel felhívtam tehát a Müncheni pályaudvart, a déli vonattal már mehettem is. Nem értek el a Keleti pályaudvaron senkit, de abban maradtunk, hogy van a vonatnak saját rámpája, nem lesz gond. Igen ám, de a magyar vasutasoknak nem volt kulcsa a rámpához. A Keleti pályaudvaron sem volt sehol fellelhető egy kulcs. Végül sikerült valahonnan előkeríteni a régi emelőszerkezetet és “lehalásztak” a vonatról. Szerencse, hogy a Keleti volt a végállomás…

Úgy hozta a sors, hogy az életem legnagyobb részét Németországban éltem. Néhány éve töltök egyre több időt Magyarországon. Szeretek kirándulni, országot járni. A vonatozással eddig sajnos nem volt szerencsém, mert ahányszor tervbe vettem, hogy vonattal utazok, kudarcot vallottam.

Szentendre? A HÉV. Lehetetlen.

Balatonfüred? Hosszas telefonálás, keresés után: lehetetlen. Nincs akadálymentes vonat.

Zebegény: akadálymentes járatok akadnak, de a pályaudvar nem akadálymentes. Számos nekifutás után feladtam. Pedig imádok vonatozni és Németországban gyakran teszem is. 

Németországban egy külön szolgálat mozgássérültek számára. Egy központi telefonszámon lehet jelentkezni, csak be kell mondani, hogy mikor és hova szeretne utazni az ember. Kikeresik a lehetséges összeköttetéseket, a jegyet is meg lehet rajtuk keresztül venni, azonnal be is jelentik a kerekesszékes utazást az érintett állomásokon. Már csak ki kell nyomtatni a jegyet online, 20 perccel az indulás előtt ott lenni az állomás infópontján és indulás. 

Magyarországon is van esélyegyenlőségi telefonszám, de kötelesek vagyunk 48 órával előzetesen bejelenteni az utazási tervünket, ez nagyon nehezíti az utazást, fölöslegesen.  Online jegyvétel mozgássérültek számára nem tudom, hogy lehetséges -e és infópontról sem tudok. 

A MÁV honlapján rettenetesen nehéz eligazodnom, nem látom át a  nyilvántartást, talán nincs is ilyen, sem az akadálymentes járatokról, sem a pályaudvarokról. Magyarországon az akadálymentesítés még gyerekcipőkben jár sajnos olyan helyeken is, ahol egy kis odafigyeléssel könnyen megoldható volna, így csak néhány állomás használható számunkra.

Nézzük például Zebegényt: akadálymentes járat van, de a pályaudvar nem akadálymentes. Volt alkalmam a helyszínt megnézni. Az egyik oldalon aszfaltozott gyalogút visz fel a peronra, csakhogy az elején két lépcsőfok van. Ezt könnyedén lehetne rámpásítani. A hely is elegendő. A másik oldalon félemeletnyi lépcső visz a peronra. A lejtőn viszont volna elegendő hely, könnyen kialakíthatnának egy gyalogutat, amelyen kerekesszékkel is fel lehet gurulni. Szomorú, mert Zebegény egyike azon kevés kirándulóhelyeknek, ahol a Dunaparton és a környező erdőségben vannak kerekesszékkel is járható turistautak. Másutt (pl. Pilis, Börzsöny stb) rengeteg kitűnő bicikliút van. A legtöbb helyen viszont sajnos sorompók zárják le, oldalt is akadályokat tettek, így kerekesszékkel lehetetlen bejutni.

Németországban a helyközi járatokon, amelyek kirándulóhelyeket érintenek, általában van egy külön biciklitároló vagon, amely alacsonypadlós, tehát kerekesszékkel is be lehet gurulni. Ezek nagyon kedveltek, rengeteg biciklista és kerekesszékes ember is használja.  Ilyenekkel egyedül is szoktam menni. Az 50%  feletti szinten mozgás- vagy látássérültek, kísérőre jogosultak, nagyon kedvezményes éves bérletet vehetnek a városi közlekedésre, amellyel a helyközi vonatjáratokat ingyen használhatják. Münchenből például remekül lehet menni az Alpokba, a környékbeli tavakhoz, városokba, Augsburg, Regensburg, Nürnberg… A távolsági vonatokon van kedvezmény, a jogosultakkal a kísérő ingyen utazik.

Magyarországon is van 90%.os kedvezmény a sérültek plusz egy kísérő számára, amit a magyar államkincstár által kiállított kártyához kötnek. Ennek árát helyközi járatokon is elkérik. 70-90 Ft-okról van szó. Nagyobb erőfeszítés és időhúzás számunkra kiaprózni, mint amennyi maga a pénz értéke.

 

Reméljük, hogy Ági írása tanulságul szolgálhat az illetékesek számára.

Ha mozgássérült olvasóként neked is van vasúton utazással kapcsolatos magyarországi történeted, esetleg történt valami, amiben változást szeretnél, írj nekünk az onalloanlakni@gmail.com címre, vagy töltsd ki ezt az űrlapot! Köszönjük!