A hármas metró akadálymentesítéséért "versenyeztünk"

2017. október 26-án az Önállóan lakni-közösségben élni csoport, a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete figyelemfelhívó akciót szervezett a Dózsa György úti metróaluljáróba, mivel hiába kezdődik el november 3-án a hármas metró északi szakaszának felújítása, a jelenlegi tervek szerint a fent említett állomás ezt követően sem lesz akadálymentes.

A Dózsa György út hossza 4200 méter.  A VI. kerülettől a XIV. kerületig húzódik, a Városliget, Istvánmező és Angyalföld városrészeket köti össze. A 4-es metró kiépítésekor annak idején itt tervezett volt egy, a XIV. kerületet érintő megálló, de ez - mint ismert - végül nem valósult meg. Így a Dózsa György út elérése metróval akadálymentesen egyáltalán nem lehetséges, ha nem történik változás.

dsc00431_fileminimizer_1.JPG

A mai akció keretében a résztvevőknek olyan kreatív megoldásokat kellett találniuk, melyek segítségével egy mechanikus kerekesszékkel is használhatóvá válhatna a lifttel jelenleg nem rendelkező metróállomás, amelynél az aluljáró ugyan két ponton is megközelíthető rámpával, de az meredeksége miatt - különösen rossz időjárási körülmények között - nem kellően biztonságos.

Az akcióban résztvevők és az érdeklődők szívesen kapcsolódtak be a játékos, jelképes versenybe; sokan először próbálták ki, milyen érzés kerekesszékben ülni,illetve sokan megpróbáltak így feljutni a már említett rámpán is, ám ehhez mindenkinek több-kevesebb segítségre volt szüksége.
Emiatt mindannyian egyetértettek abban, hogy ez a rámpa jelenlegi formájában nem jelent igazi akadálymentesítést.

dsc00379_fileminimizer.JPG

dsc00504_fileminimizer.JPG

A lépcsők jelentette komoly akadályt lufik segítségével is igyekeztünk legyőzni.

dsc00384_fileminimizer.JPG


Eközben a szervezők folyamatosan válaszoltak a felmerülő kérdésekre, szóba került például az is, hogy sokuknak naponta kell jelentős kerülőt tennie, mert - az akadálymentesítés hiánya miatt - a metrót nem, csak a felszíni közlekedést tudja igénybe venni; mindez gyakran hosszú kerülőutat jelent.

Az esemény legfőbb célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: 2017-ben elfogadhatatlan, hogy úgy újítsák fel a főváros egyik legforgalmasabb tömegközlekedési útvonalát, hogy az a rekonstrukció után is csak részben lesz hozzáférhető azok számára, akik kerekesszékkel, vagy éppen babakocsival veszik igénybe a közösségi közlekedést.

 dsc00455_fileminimizer.JPG


Az Önállóan lakni-közösségben élni csoport májusban kerekasztal-beszélgetést szervezett a tömegközlekedés akadálymentesítéséről, ahol a BKK és a BKV képviselői úgy nyilatkoztak, hogy technikai okok miatt nem lehetséges minden megállót lifttel felszerelni, ezekben az esetekben az akadálymentesítést mozgólépcsővel tervezik megoldani. Az érintettek azonban nem tartják megfelelőnek ezt a megoldást, mivel számukra a mozgólépcső nem jelent használható alternatívát a lift helyett. A 137,5 milliárd Ft-os tervezett összköltségvetésű beruházás keretében a Dózsa György útin kívül még 7 további metróállomást terveznek lift kialakítása nélkül felújítani.

*******

A fotókat Várady István készítette, köszönet érte!